Úszó Eb - Hosszú, Cseh és Burián elődöntőbe, Késely döntőbe jutott

Hosszú Katinka
Glasgow |

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka első egyéni számában, 100 méter háton Burián Katalinnal együtt, Cseh László pedig 50 méter pillangón bejutott az elődöntőbe, míg Késely Ajna 1500-on a döntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokságon.

A hétfő délelőtti programot a férfi 200 méter gyors nyitotta: elsőként Biczó Bence ugrott medencébe, a 25 éves versenyző egyéni csúcsától mindössze négy századdal elmaradva, 1:51.12-es idővel nyerte futamát, ezzel összesítésben 48. lett. 

"Az 53. idővel érkeztem, így ebben a számban nekem csak az egyéni csúcsdöntés lehetett a célom. Elégedett vagyok, egy negyed benyúlás hiányzott. A kétszáz pillangó volt a fő számom, a két magyar mellett csak a dán Bromer tudott jobb időt úszni nálam" - mondta Biczó, aki az előfutamos idejével a vasárnap esti döntőben a harmadik lett volna Milák Kristóf és Kenderesi Tamás mögött, de a szabályok szerint a selejtezőből egy nemzetből maximum ketten mehetnek tovább.

Kozma Dominik és Németh Nándor a 200 m gyors rajtlistája szerint azonos futamba került, de előbbi végül nem állt ott a rajtkövön. A 18 éves Németh viszont 1:49.41-gyel hatodikként csapott célba, összesítésben pedig 19. lett, ezzel nem jutott be az elődöntőbe. Később azonban még egyszer medencébe kellett ugrania, hogy a pontosan ugyanolyan időt úszó svéd Robin Hansonnal eldöntse, melyikük lesz az első számú tartalék. Egy brit és egy orosz úszó ugyanis kiesett előlük, mivel ők már a harmadik továbbjutók lettek volna az országukból. A ráadáspárharcot 1:49.55-tel - a vasárnap 100 méter gyorson hatodikként végző - Németh nyerte jelentős fölénnyel. Még az első úszása után úgy nyilatkozott, hogy a táv eleje könnyedén ment neki, de az utolsó ötvenet, ha akarta se tudta volna úgy teljesíteni, ahogy kell. A szétúszásban viszont taktikusan versenyzett, így visszalépés esetén, ott lehet az elődöntőben. 

Férfi 50 méter pillangón az utolsó, a hetedik előfutamban indult Cseh László és Milák Kristóf, a 14-szeres Európa-bajnok veterán, valamint a pénteken 200-on pályafutása első felnőtt aranyát begyűjtő 18 éves versenyző. A két évvel ezelőtt, Londonban ezüstérmes Cseh 23.53-mal a második, összesítésben a hetedik, Milák 24.29-cel a futamban hetedik, a teljes sorrendben 37. lett. 

"Nagyjából jó volt, de az utolsó negyedben úgy éreztem, hogy rövidülnek a tempóim. Erre jobban oda kell figyelni, megcélozom a döntőt" - mondta Cseh. Milák hangsúlyozta, nem igazán pihente még ki a 200 méter pillangó döntőjét: "Most legalább jobban kezdtem, mint az első ötvenen kétszázon, ebben most csak ennyi volt, bár jó lett volna úszni egy középdöntőt" - tette hozzá.

Női 100 méter háton ugrott először medencébe egyéni számban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki Burián Katalinnal a hetedik, illetve nyolcadik helyen jutott az esti elődöntőbe. A szám ötkarikás aranyérmese 1:00.15, míg Burián 1:00.28-as idővel csapott célba. "Nagyon furcsa volt, hogy már régóta megy a verseny és csak most van az első számom. Megpróbálom kihozni ebből a helyzetből a maximumot. Megvannak a céljaim, de ahogyan mondtam a verseny előtt is, ez most nem egy olyan év, hogy minden tökéletes és nézzük meg, mi jön ki belőle" - mondta a 29 éves klasszis úszó.

Burián Katalin hangsúlyozta, nagyon örül ennek az időeredménynek, hiszen fő számához, a 200 méter háthoz nagy szükség van az erős kezdésre. Hozzátette, szeretne bejutni a döntőbe, ott azonban nem biztos, hogy vállalná az indulást a 200 méter miatt.

A Balog Gábor, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn, Kozma Dominik összeállítású 4x100 méteres vegyes vegyesváltót kizárták, mivel a záróember hat századdal korábban ugrott a vízbe.

Késely Ajna, aki szombaton 800 méter gyorson ezüstérmet szerzett, ezúttal 1500-on áll rajthoz, és döntőbe jutását nem fenyegette veszély: 16:19.14 perces idővel a harmadik helyen ment tovább. A 16 éves magyar úszó elmondta, az volt a taktikája, hogy ameddig lehet tartsa a lépést olasz versenytársával, Simona Quadarellával, de ebben nagyon elfáradt, ezért a döntőre valami mást kell majd kitalálnia. Hozzátette, a keddi döntőben szeretné megjavítani a 16:11.25-ös egyéni csúcsát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?