Rács mögé dugják Kaliňákot?

Robert Kaliňák
Pozsony |

Újabb nemzetközi blamázst könyvelhet el Szlovákia, egyre több jel utal ugyanis arra, hogy az állami szervek valóban részt vettek a vietnámi Trinh Xuan Thanh Németországból való elrablásában. A pozsonyi repülőtéren összeverve és bedrogozva tették fel a szlovák kormánygépre. Az ügyben érintettek tagadják a vádakat, az ellenzék a kormány lemondását és Robert Kaliňák volt belügyminiszter előzetes letartóztatását követeli.

 

Trinh Xuan Thanht 2017 júliusában rabolták el, amikor vietnami delegáció járt Pozsonyban, és a férfit is erőszakkal magukkal vitték. Az akcióban részt vevő rendőrök és a szlovák közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal munkatársai adtak erről új információkat a Denník N napilapnak. A kormánypártok közül, már hagyományosan, az SNS hallgat, a Híd súlyosnak nevezte az információkat. Peter Pellegrini kormányfő Denisa Saková (Smer) belügyminisztert, Milan Lučanský rendőrfőkapitányt és a Főügyészség képviselőjét Németországba küldi, hogy tárgyaljanak német kollégáikkal az emberrablással kapcsolatos gyanúról. A kormányhivatal nem válaszolt lapunk kérdésére, hogy a kormányfő támogatja-e a Híd követeléseit: speciális nyomozócsoportot kell létrehozni, fel kell függeszteni a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal igazgatóját, valamint védelmet kell biztosítani azoknak a rendőröknek, akik részletesen vázolták az elrablás pozsonyi részleteit a sajtónak. Kaliňák sci-finek nevezte a Denník N állításait. „Kész vagyok hazugságvizsgálatra menni” – mondta a volt belügyminiszter.

A leleplező cikk szerzője, Monika Tódová közölte a Speciális Ügyészséggel, hogy az eddig nyilvánosságra hozottaknál jóval több információ van a birtokában, és kész megosztani azokat a hatóságokkal, hogy vizsgálat induljon a szlovák kormánygéppel elrabolt vietnámi férfi ügyében. Erre ugyanis a főügyészség még mindig nem látott okot. Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője elmondta, Tódovát már tegnap kihallgatta a helyettes főügyész, és addig nem fognak tájékoztatni az ügyről, amíg nem vizsgálják meg a cikkben szereplő állításokat. Andrej Kiska államfő szerint nem engedhetjük meg, hogy Szlovákia visszatérjen a mečiarizmus korszakába, amikor az állami szervek emberrablásban vettek részt. Kiska a botrány miatt hétfőn találkozik a kormányfővel.

Az ellenzék az egész kormány lemondását követeli, több párt szerint indokolt Robert Kaliňák és Radovan Čulák, a belügy protokollfőnökének előzetes letartóztatásba helyezése, mert módjukban áll befolyásolni az ügy kivizsgálását. Anton Hrnko (SNS) összehívta a parlament védelmi bizottságát, az ülésen a belügyminiszter is jelen lesz. Grendel Gábor (OĽaNO–Nova) a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságot hívta össze a botrány miatt.

 

Érdekes

Az elrablás kronológiája

2017. július 23.

Trinh Xuan Thanh Berlin utcáin sétál, amikor egy prágai rendszámú furgon lefékez mellette, és két férfi berángatja őt a járműbe.

2017. július 25.

A közjogi méltóságokat védő hivatal váratlanul több munkatársát is berendeli a vietnámi delegáció érkezése miatt.

2017. július 26.

13:07: A vietnámi delegációt szállító szlovák kormánygép landol a pozsonyi repülőtéren. 13:35: A delegációt szállító konvoj megérkezik a Bôrik Szálló elé. A Robert Kaliňákkal folytatott tárgyalások 40 percig tartanak.

14:29: A delegáció visszatér a reptérre, az elrabolt Trinh Xuan Thanht egy rendőrségi autóval szállították a konvojban. 14:46: A repülőgép felszáll a pozsonyi reptérről, s megkezdi Moszkvába tartó útját.

17:12: A gép Moszkvában landol.

2018. július 30. A német nyomozók arra a következtetésre jutnak, hogy Szlovákia érintett lehet Trinh Xuan Thanh elrablásában.

2018. augusztus 1. Jaromír Čižnár főügyész nem indít vizsgálatot az ügyben. Elmondása szerint a nyomozás a német hatóságok hatáskörébe tartozik.

2018. augusztus 2.

A Denník N lap nyilvánosságra hozza az elrablásnál jelen levő rendőrök részletes beszámolóját.

2018. augusztus 3.:

A kormányfő Berlinbe küldi a német nyomozókkal való konzultációra a belügyminisztert és a Főügyészség képviselőjét. (nar)

Rendőrök vallottak az elrablásról

A belügyminisztérium és Robert Kaliňák is kategorikusan elutasítják a vietnámi Trinh Xuan Thanh elrablásával kapcsolatos állításokat. Az akcióban részt vevő rendőrök elbeszélése alapján az állami szervek tudhattak az emberrablásról.

A Denník N a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német napilappal rekonstruálta Trinh Xuan Thanh vietnámi férfi tavalyi elrablását. Tették mindezt a német hatóságok nyomozásának eredményei és a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal rendőreinek elbeszélése alapján. A lapnak több rendőr is beszámolt az előre nem tervezett diplomáciai látogatásról. Szerintük Thanht ugyanis a vietnámi belügyminiszter, To Lam látogatása alkalmával ültették fel a szlovák kormánygépre, és szállították Oroszországba.

Trinh Xuan Thanht még 2017. július 23-án rabolták el Berlinben a vietnámi titkosszolgálat emberei. Először Prágába, majd Pozsonyba szállították, ahol felültették a szlovák kormánygépre. A szlovák belügyminisztérium kezdetben azt állította, hogy Thanh nem is járt Szlovákia területén. A Frankfurter Allgemeine Zeitung viszont nemrég arról tájékozatott, hogy a német hatóságok már biztosak abban, hogy a vietnámi férfi elrablásában Szlovákia is részt vett.

Váratlan delegáció

A Denník N napilapnak több rendőr részletesen beszámolt az elrablás körülményeiről, és a belügyminisztérium képviselőinek utasításairól. Állításuk szerint az incidens előtti napon, azaz július 25-én délután telefonhívást kaptak a közjogi méltóságokat védő hivataltól, hogy másnap munkába kellene állniuk, mivel Szlovákia területére egy rendkívüli vietnámi delegáció érkezik. Ez többeket meglepett, mivel az ilyen delegációk érkezését már hetekkel korábban bejelentik, és megtervezik. Július 26-án 13 órakor érkezett meg Prágából a vietnámi delegációt szállító szlovák kormánygép a pozsonyi reptérre. A találkozó lebonyolítását Radovan Čulák, a belügyminisztérium protokollfőnöke irányította, aki a reptéren fogadta a vietnámi tisztviselőket. Nagyjából fél órával a leszállás után a konvoj megérkezett a Bôrik kormányszálló elé, ahol Robert Kaliňák akkori belügyminiszter várta a delegációt. A rendőrök elmondása szerint dühöngve telefonált, és az „útlevél” szót ismételgette. A találkozó 40 percig tartott, melyen a két ország belügyminisztere mellett további 19 személy is részt vett, az ő személyazonosságukat nem sikerült kideríteni. A találkozó során a vietnámi tisztségviselők megkeresték a delegációt szállító konvoj parancsnokát, Ján H.-t, és arra kérték, hogy a konvojba soroljanak be még egy cseh rendszámmal ellátott furgont is. A parancsnok ezt először elutasította, majd felvette a kapcsolatot a közjogi méltóságokat védő hivatal főnökével, akitől azt az utasítást kapta, hogy a furgon utasait ültessék át hazai rendőrségi autóba.

 

Alkohol hatása alatt

A rendőrök ekkor látták meg először a vietnámi férfit, aki kábult állapotban ült az autóban, zúzódásokkal az arcán. Čulák azt mondta nekik, hogy a férfi részeg, és leesett a lépcsőn. Azért kell külön szállítani, hogy ne hozzon szégyent a vietnámi delegációra. Thanh mellé beült még két férfi, feltehetőleg a vietnámi titkosszolgálat emberei. A konvoj így érkezett meg a reptérre, ahol biztonsági ellenőrzés nélkül, rögtön a szlovák kormánygéphez szállították őket. A kábult Thanh utolsóként szállt fel a gépre, a vietnámi titkosszolgálat embereinek kíséretében. A rendőrök elmondása szerint a férfi egyedül nem tudott járni, a két ügynök támogatta fel a gépre. A beszálláskor az útleveleket ellenőrző osztály egyik munkatársának feltűnt, hogy a gépre egyel több személy szállt fel, mint amennyi az utaslistán szerepelt, ráadásul az utas okmányaival is probléma volt.

Gyors intézkedés

Tizenöt perc múlva megérkezett a terminálhoz a belügyminisztérium egyik autója, a személyes okmányokkal kapcsolatos gond megoldódott, így a kormánygép pár perc múlva felszállhatott. Lengyelország légterén repült át, a szlovák belügyminisztérium pedig állítólag azt állította a lengyeleknek, hogy a gépen Robert Kaliňák belügyminiszter utazik, később azonban kiderült, hogy csak a miniszter személyi testőre volt a gépen. A német hatóságok szerint a szlovák kormánygép fedélzetén nem tartózkodott egyetlen szlovák állampolgár sem.

Robert Kaliňák korábban azt állította, hogy minden utasnak rendben volt az útlevele, és nem szállítottak olyan utast, aki nem szerepelt az utaslistán, illetve meg lett volna bilincselve. A volt belügyminiszter a fejlemények fényében később elismerte, hogy tévedett, azonban a vietnámiakat hibáztatja. „Elképzelhető, hogy visszaéltek a nagylelkűségünkkel” – jelentette ki.

A koalíció is tárgyalt

Trinh Xuan Thanh elrablásával kapcsolatos újabb információk fényében tegnap délután összeült a koalíciós tanács, kétórás egyeztetésükről azonban nem tájékoztatták a nyilvánosságot. A Híd már egy nappal korábban speciális nyomozócsoport felállítását és az akcióban részt vevő, a közjogi méltóságokat védő hivatal vezetőjének ideiglenes elbocsátását kérte az ügy kivizsgálásáig, ugyanakkor védelmet követelt az elrablás részleteiről beszámoló rendőröknek. Andrej Danko (SNS) sajtónyilatkozatában komolynak nevezte a napvilágra került információkat, melyek hitelességét csak a Főügyészség igazolhatja. Jaromír Čižnár főügyész kezdeményezésére a három legfőbb közjogi méltóság a Főügyészségen tárgyal majd Thanh elrablásáról. (TASR, SITA, ie, nar, Denník N)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?