Több száz migránst mentett ki az olasz parti őrség

menekült tenger
Róma |

Kétszázhatvannégy migránst mentett ki egy csónakról az olasz parti őrség Calabria déli régió Crotone városának partjainál - közölte csütörtökön a parti őrség egyik szóvivője.

A hajót az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) egyik felderítő repülőgépe vette észre Crotonétől mintegy 30 tengeri mérföldre. A migránsok kimenekítésében a parti őrség mellett az olasz rendőrség és egy brit hajó is részt vett. Utóbbi a Frontex megbízásából teljesített járőrszolgálatot az olasz felségvizeken. A migránsokat Crotone kikötőjébe szállították. A hatóságok később kikérdezik őket.

A parti őrség feltételezése szerint a hajót Törökországból indították útnak - mondta a szóvivő.

A Frontex múlt pénteken közzétett jelentése szerint körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest, a hatóságok 204 ezer embert regisztráltak tavaly az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. Ezek több mint fele (119 ezer fő) Olaszországban ért partot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?