Kassa megye önkormányzata szerint a gazdasági tárca rosszul tárgyalt a BMW-vel

BMW
Kassa/Enyicke |

Kassa megye önkormányzata a Gazdasági Minisztérium (MH) ügyetlen tárgyalásában látja annak okát, hogy a BMW autógyár nem Kelet-Szlovákiában, hanem Debrecen mellett fog befektetni. Ezt Rastislav Trnka megyeelnök közölte a TASR-rel. A tárca abszurdnak tartja ezt az állítást.

 

„A Gazdasági Minisztérium nem szólította meg sem az érintett településeket, sem a régió szervezeteit, ahogy Kassa megye önkormányzatát sem. Ezek szintén tevékenyen részt vehettek volna az ügyben, és a kompetenciáik, illetve a kapcsolataik kihasználásával segíthették volna az autógyárral folytatott tárgyalásokat” – közölte Trnka azzal, hogy az enyickei (Haniska) stratégiai ipari park nem volt időben előkészítve egy ilyen befektetésre. Szerinte a régióban alkalmasabb területet is lehetett volna találni. „Személy szerint ezt nagyon sajnálom, mert a régiónk lakosai néhány ezer munkahelytől estek el” – tette hozzá.

 

A Peter Žiga (Smer-SD) vezette tárca szerint a megyeelnök állításai abszurdak, és az ő teljes tájékozatlanságát mutatják. „A megyeelnök alapjaiban nem ismeri a befektetők döntéshozási folyamatát, és sajnos ezen a témán akar politikailag élősködni. A BMW-vel folytatott tárgyalások már egy éve teljes erőbedobással folytak, és több szintet is érintettek, beleértve az önkormányzatot is” – közölte a TASR-rel Maroš Stano, a minisztérium szóvivője. Emlékeztetett, hogy Szlovákiát a Sario ügynökség tapasztalt csapata képviselte a tárgyalásokon. Szerinte a befektetésekért kemény konkurenciaharc folyik az egyes országok között. „Ha Szlovákia nem lett volna jól felkészülve, sosem került volna ilyen messzire a tárgyalásokon” – tette hozzá.

A minisztérium elmondta, hogy a befektető részletesen feltérképezte az ország minden szóba jövő területét. „Az, hogy egyedül az enyickei stratégiai ipari park iránt érdeklődött, önmagáért beszél. Az a tény, hogy Enyicke területe a szűk döntőbe került egy ilyen világszinten nagy renoméval rendelkező társaságnál, erősen jelzi, hogy egy különösen vonzó területről van szó” – közölte a tárca. Szerintük nem kizárt az sem, hogy a befektető döntését negatívan befolyásolták azoknak a szlovákiai politikusoknak a kijelentései is, akik megkérdőjelezték az autóiparba való befektetés fontosságát, és azt állították, hogy Kelet-Szlovákiában nincs szükség autógyárra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?