Porciunkula ünnepe Érsekújvárban

Porciunkula
Érsekújvár |

Több száz zarándok érkezett tegnap a hétvégi Porciunkula vásár után a járási székhelyre a ferences rend legnagyobb ünnepére. Délben harangok jelezték a búcsú kezdetét.

A történelmi Kálváriadombon késő délután keresztút volt magyar nyelven, majd este Papp Tihamér esztergomi ferences gvardián aranymiséjére várták a híveket, amelyen a hivatásokért imádkoztak. Az éjféli ifjúsági szentmisét szlovák nyelven tartották. Ma hajnali 5 órakor latin és magyar nyelvű szentmisét tartanak, melyen elhunyt szeretteikért imádkoznak a hívek, a szentmisét Kovalcsik Cirill szentendrei gvardián szolgáltatja. Nyolc órakor ismét szentmise lesz magyar nyelven Papp Tihamér ferences atyával. Porciunkula ünnepén Szent Ferenc rendalapítóra emlékeznek a jelenlévők, aki egy darabka földet hasított ki az övéinek a világból. Portiunculának nevezték azt a helyet, amely azok osztályrészéül volt kiszemelve, akik a világból semmit sem akartak a magukénak mondani. Kovalcsik Cirill atya Porciunkula ünnepéhez megfogalmazott írásában az áll, hogy Szent Ferenc sosem kívánta tulajdonának tekinteni ezt a helyet. A ferences testvérek a mai napig egy nagy kosár hallal váltják meg a használat jogát a bencés apáttól. Ez az olaszországi hely vált a keresztény megújulás bölcsőjévé.

A helyi hívek frissítővel várják a zarándokokat, friss vizet osztanak a templom hűvöséből a Kálváriadombra induló embereknek. A ferencesek temploma előtt kegytárgyakat vásárolhattak a zarándokok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?