Új játszótér várja a gyerekeket Párkányban

játszótér párkány
Párkány |

Új játszótér várja a gyerekeket a párkányi Hársfa utcai óvoda mellett. A játszóteret a város a Lidl áruházlánc játékán nyerte.

Februárban szavazási versenyt indított az üzletlánc, játszóteret nyerhettek a városok. Több kategóriában hirdették meg a versenyt. Külön kategóriában versenyeztek a nagyvárosok, ahol a lakosok száma meghaladja a 34 ezer főt, azok, ahol a lakosok száma 20 és 33 ezer fő, illetve 12 ezer és 19 999 fő között van, valamint azok, ahol a lakosok száma kevesebb mint 11 999 fő. A versenyben – külön kategóriában – azok a városok is részt vehettek, ahol korábban már épült ilyen játszótér. A versenybe több magyarlakta település bekapcsolódott. Szavazni elektronikusan lehetett. Ennek eredményeként idén Komáromban, Poprádon, Breznóbányán, Rimaszombatban, Szencen, Lőcsén, Párkányban, Cseklészen, Szenicén és Nagyszombatban épül új játszótér. Saját kategóriájában Párkány 219 725 szavazatot kapott.

A város több szempontot (megközelíthetőség, megfelelő távolság a lakóházaktól és a forgalmas utaktól, nyugalmas környék, fák és zöldterület, parkolási lehetőség, bővíthetőség) figyelembe véve úgy döntött, hogy a játszótér a Hársfa utcai óvoda mellett épüljön meg. A 16x20 méteres alapterületen homokozó, a 2–12 éves korosztály számára alkalmas hinták, mászókák, pihenőpadok és kerékpárállványok is épültek. A beruházás összértéke 87 ezer euró.

A Lidl három éve indította a versenyt, melynek eredményeként évente tíz településen épített új játszóteret összesen 2,6 millió euró értékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?