Vb után, vb előtt a kajakosok

kajak-kenu vb

Soha ennyi érmet nem hozott még a szlovákiai küldöttség a junior és U23-as kajak-kenu vb-ről. Plovdivból Zalka Csaba, Botek Ádám és Linka Tibor is éremmel tért haza, de augusztus végén újabb vb-re utaznak.

Öt dobogós hely, összesen 15 A-döntős helyezés – ez volt a szlovákiai kajak-kenusok mérlege a plovdivi junior és U23-as vb-n. A sikerből a somorjai és a komáromi versenyzők is kivették a részüket: Zalka Csaba az U23-as korosztályban K1 200 méteren bronzérmes lett, a négyes tagjaként pedig 500 méteren világbajnok, csakúgy, mint Botek Ádám; Linka Tibor pedig Samuel Balážzsal lett ezüstérmes K2 1000 méteren, szintén az U23-asok között.

Zalka kedveli Plovdivot

„Bíztam benne, hogy a négyessel összejöhet az érem, hiszen korosztályunkban megnyertük az Eb-t, de az arany kicsit meglepetés. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy egyesben dobogós leszek” – vallotta be lapunknak Zalka Csaba.

A vb-n 69 ország képviseltette magát, ezért a szokásosnál több előfutamot kellett rendezni. „Az én távomon öt előfutam volt, és nem lehetett egyenesen a döntőbe kerülni. A három középfutamból egyaránt az első kettő jutott tovább, plusz a legjobb idejű harmadik. Én harmadiknak jöttem be a középfutamomban, de legjobb idővel bekerültem a döntőbe, úgyhogy már ez egy kis győzelem volt” – mesélte Zalka, aki a fináléban a nagyszerű harmadik helyen ért célba.

Plovdiv kedvelt helyszín a számára, mert juniorként három érmet nyert itt az Eb-n. „Jó a pálya, szeretem, csak az az egy hiányossága, hogy nincs felevezőcsatorna. De a szervezők ezt most megoldották, amikor jött egy-egy futam, megállították az oldalt evező versenyzőket, így nem voltak hullámok” – fűzte hozzá a somorjai kajakos.

Számára az U23-as vb volt a szezon csúcspontja, 19 évesen ez az első éve ebben a korosztályban. Az idény azonban még nem ért véget számára, mert a felnőttek között is ő nyerte a K1 200 méteres válogatót, így a portugáliai Montemor-o-Velhóban sorra kerülő felnőtt vb-n is indulhat. „Hosszú ez a szezon, volt két Világkupám, két Eb-m, egy vb-m, és még vár rám még egy vb, de nagyon örülök neki. Remélem, a vb-n induló négyesbe is bekerülök” – nyilatkozta lapunknak a 19 éves Zalka.

Botek felnéz az öregekre

A négyes az U23-as vb-n Samuel Baláž, Milan Fraňa, Zalka Csaba, Botek Ádám összetételben lett nagyszerű, világcsúcsnak számító idővel aranyérmes. Az olaszországi Auronzóban rendezett korosztályos Eb-n Botek helyett Linka ült a hajóban július elején, akkor is aranyérmes lett az egység, míg a júniusi belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon Baláž, Fraňa és Linka Jakubík Gáborral kiegészülve ezüstérmes lett. Az ideális kajak négyes összeállításakor azonban számolni kell a „nagy öregekkel”, a többszörös olimpiai érmes Vlček Erikkel és Tarr Györggyel is. A szlovák szövetség elnöksége tegnap tárgyalt a portugáliai vb-re szóló nevezésről, de lapzártáig nem jött hír arról, milyen összetételben áll majd rajthoz a négyes az olimpiai 500 méteres távon, illetve az ötkarikás műsorról lekerült 1000 méteren.

„Vlček Erik és Tarr Gyuri mindenkinek a példaképei, náluk jobb nincs” – szögezte le Botek Ádám is, aki azonban reméli, neki is jut hely a négyes hajóban. A vb-n K2 1000 méteren is indul Gelle Péterrel, tavaly ezen a távon meglepetésre ezüstérmesek lettek Račicében. „Szívesen rajtolnék K2-ben és K4-ben is. Szerintem ebben a fiatal négyesben van potenciál, ha tudjuk így folytatni, és ha nyugalom lesz a csapatban.”

Filip Petriska, a szlovák szövetség sík vízi szekciójának vezetője úgy fogalmazott, az idei korosztályos világbajnokságon elért eredmények biztatóak már a 2024-es és a 2028-as nyári olimpiára nézve is, ám a tokiói játékok lehetősége is motoszkál a fiatalok fejében. „Remélem, hogy minél több komárominak sikerül a kvótaszerzés” – jegyezte meg igazi lokálpatrióta módjára Botek.

Kapcsolódó cikkünk

Linka értékes érme

A plovdivi szerepléssel Linka Tibor is elégedett volt. „A jónál nem tudok rosszabbat mondani” – nevetett a somorjai kajakos, amikor arra kértük, értékelje a világbajnokságot, ahol Samuel Balážsal a korosztályos Eb-ezüstérem után egy U23-as vb-ezüsttel gyarapították gyűjteményüket K2 1000 méteren. Linka ugyan a kajak négyes tagjaként olimpiai ezüstérmes, tehát már a felnőttmezőnyben is nagyon tapasztalt versenyzőnek számít, de nem tartja kevesebbre a korosztályos viadalokon elért érmeit. „Nem könnyű a mezőny, hiszen a többi ország versenyzői között is sok olyat találunk, aki már a felnőttek között is indul” – fogalmazott Linka, akit nem zavart, hogy összesen háromszor kellett rajthoz állniuk. „Minél több rajt, annál jobban ki tudjuk tapasztalni a pályát. Plovdivban meleg vizes, gyors pálya van, ez eléggé megfelel nekünk” – mondta Linka. A négyes összetételével kapcsolatban nem sokat agyal: „Lesz, ami lesz, erre nincs ráhatásom.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?