Čižnár tájékoztatta Matečnát a gazdákkal összefüggő bűncselekményekről

čižnár
Pozsony |

Jaromír Čižnár főügyész szerdán találkozott Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, akit tájékoztatott az önállóan gazdálkodó, kelet-szlovákiai gazdákkal összefüggő bűncselekmények ügyében indított vizsgálatok eredményeiről.

„A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ismételten ígéretet tett, hogy a földművelésügyi tárca és annak egyes intézményei maximálisan együttműködnek a bűnüldöző szervekkel a konkrét bűncselekményekkel összefüggésben” – tájékoztatott Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője. Hozzátette: az együttműködés az utóbbi időben kétszer olyan hatékonnyá vált.

„A főügyész ezen kívül megegyezett a földművelésügyi miniszterrel, hogy az ún. keresztellenőrzések eredményeit bűncselekmény gyanújának felmerülése esetén a tárca és az Agrárkifizető Ügynökség közvetlenül a Főügyészségnek fogja továbbítani” – fűzte hozzá Predajňová.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ősszel indít tanfolyamokat a bűnüldöző szervek képviselői, az ügyészek és a rendőrök részére. Így akarják biztosítani, hogy a bűnüldöző szervek hatékonyan és szakképzetten járjanak el a bonyolult támogatási rendszerrel összefüggő bűncselekmények leleplezése terén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?