Villamosmegállót építenek a pozsonyi Kórház utcában

pozsony villamosmegálló
Pozsony |

Szombattól várhatóan augusztus közepéig elterelik a villamosokat a Kórház (Špitálska) utcából, mivel elkezdik építeni a Mária utcai (Mariánska) villamosmegállót. A korlátozás miatt módosított útvonalon fognak járni a villamosok.

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat honlapján tájékoztatta az utasokat, hogy augusztus 4-től előreláthatólag a hónap közepéig elterelik a villamosokat a szakaszról. A 3-as, a 4-es, a 7-es és a 9-es villamos is a Széplak utcán keresztül fog járni, és nem áll meg a Kő téri, a Mária utcai és az Amerika téri megállóban. A Kórház utcában tavaly felújították a villamossíneket, de az ott lakók tiltakozása miatt nem építették meg az új, bécsi típusú villamosmegállót. A villamosok azóta nem álltak meg az Amerika tér és a Kő tér közötti szakaszon. Az eredeti tervek szerint a városközponthoz közelebb építették volna meg a villamosmegállót, az imhd.sk információi szerint viszont az eredeti helyén, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság épülete előtt alakítják ki a megállót.

Azt azonban továbbra sem tudni, mikor épülhet meg a villamosmegálló az SzNF tér sarkánál álló Manderla alatt. A terv régóta foglalkoztatja a közvéleményt, valamint a város vezetését, most az SzNF téren kialakított ideiglenes megállóban fel- és le az utasok a villamosokra. „A magisztrátus jelenleg a Pozsonyi Kerületi Közlekedés-felügyelet javaslatai alapján a Kő téri csomópont közlekedési szimulációját végzi és módosítja a projektdokumentációt” – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Zuzana Onufer, a főváros szóvivője. A főváros bécsi típusú, 31 méter hosszú megállót tervez a Kő tér és a Lőrinckapu utca (Laurinská) sarkára. (béva, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?