Erről maradt le Kassa és környéke – Debrecenben a BMW

Debrecen
Debrecen |

Akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a térségben a lakásárak a következő két-három évben.

A BMW-gyár létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál Debrecenben – jósolja az Otthontérkép csoport.

A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt, emberek özönlenek a térségbe, és előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek. 
 Az elemzőcsoport példaként említi Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten a 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak, várhatóan legalább ilyen mértékben a következő pár évben.

Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, ahol 2016 elejétől 2018 elejéig 2 év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak. 

Kapcsolódó cikkünk

A két példából kiindulva nagyjából 20–30 százalékos áremelkedés prognosztizálható Debrecenben is, ahol jelenleg az újabb lakások ára 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?