111 ezer euró a dunaszerdahelyi és a galántai járásbeli templomok felújítására

templom
Csallóközcsütörtök/Gelle/Bacsfa |

Év végéig több dunaszerdahelyi és galántai járásbeli templom megújul a kulturális minisztérium támogatásából. Van, ahol már elkezdték a munkát, máshol folyamatban van a közbeszerzési eljárás.

Az Újítsuk fel a házunkat támogatási programba kilenc templom pályázott sikeresen. A bacsfai, a jókai, a somorjai, a mihályfai, a csallóközcsütörtöki és a gellei római katolikus templom, a sárosfai kápolna és a somorjai evangélikus templom kapott 5–20 ezer euró euró támogatást felújítási munkákra. A jókai templomban régészeti ásatás kezdődik, Somorján az evangélikus templom homlokzatának szanálására fordítják a 20 ezer eurót, valamint a Sámotban álló Szent Margit-kápolnát és a mihályfai templomot is felújítják. Sárosfán a kápolna egyedülálló barokk oltárát és szószékét restaurálják. 

Megújul az orgona és a kincstár


A csallóközcsütörtöki Szent Jakab-templomban évek óta tart a feltárás és a felújítás. A több szakaszra bontott rekonstrukcióban számos munkát elvégeztek támogatásokból és a hívek adományaiból. A rekonstrukció során feltárt leleteket a hívek és a látogatók is megtekinthetik. A középkori bejárat felett kirajzolódnak a freskók, de a régi ablakok és a valamikori lépcső kövei, érmek, ékszerek is előkerültek. Most tízezer eurót kaptak az orgona felújítására, további mintegy ötezer eurót az Árpád-kori templom környékének rendbetételére. Masicza Róbert plébános elmondta, hogy a templom tornyában levő kincstárat is felújítják. Egyelőre csak létrán lehet bejutni a kis terembe, amelynek mennyezetén díszítés fut, a tapasztott fal is eredeti. A terem oldalába vájt lyukak arra utalnak, hogy egykor itt tárolhatták az értékes könyveket. Az egykori kincstárban kiállítóhelyiséget alakítanák ki.

Gellében kincseket rejt a vakolat


A gellei Szent Péter és Pál-templom hasonlóan jelentős, mint a csallóközcsütörtöki. Jankó Gábor plébános elmondta, dendrológiai vizsgálattal megállapították, hogy a templom legrégebbi része a 12. század második felében épült. A plébánia 10 ezer euró támogatást kapott a szentély freskóinak teljes felújítására. „A freskók és a mennyezet, a bordák, a falazat teljes felújítása körülbelül 18 ezer euróba kerül. Múlt héten a szentélyben már elkezdtük a freskók mechanikus tisztítását. Nemcsak freskókat, hanem az ablakok körül a falat is letisztították” – nyilatkozta Jankó Gábor. A képzőművészeti főiskola diákjai végzik a munkát, megerősítik a kilencvenes évek elején feltárt, a 13. század második felében vagy a 14. század első felében készült freskók színeit, kijavítják a falak hibáit. Korábban szanálták a templom szentélyét, hogy meggátolják a falak vizesedését, a restaurátor szakmai feladata lesz, hogy a freskókhoz alakítsa a vízzáró vakolatot. „A freskók Krisztus-ciklust ábrázolnak. Az angyali üdvözlettől kezdve Jézus életének valamennyi állomása látható a szentély falán. Az utolsó képen pantokrátorként, ítélőbíróként ábrázolja Jézust” – folytatta a plébános, rámutatva, hogy régen magasabb volt a templom mennyezete, mert a freskók a tetőtérben folytatódnak. A szentélyben látható szentségtartó is egyedülálló, ezt már korábban helyreállítatták. A templom déli falán egy régi ablak maradványa is kirajzolódik, az északi falon pedig újabb freskókat tártak fel. A plébános elmondta, hogy az ólomüveg ablakokat is felújítanák, megnyitnák a szentélyben található román kori ülőfülkét. December végére befejezik a szentély restaurálását.


Bacsfán is folytatódik a felújítás


A bacsfai templom regionális kegyhegy. Schranko László plébános elmondta, hogy évek óta tart a templom felújítása, különböző forrásokból igyekeznek helyreállítani a templomot és környékét. Most 15 ezer eurót kaptak a minisztériumtól, amelyből – a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kiegészítve – felújítják a templomtornyot. Korábban már sikerült kiegyenesíteni a keresztút egyes stációit, felújították a kegyhegy portáját, feltárták a templom homlokzatát, és szobrokat is restauráltattak. „Ősszel kezdődhet a torony felújítása, ezután fentről lefelé haladva helyreállítanánk a templom homlokzatát” – nyilatkozta Schranko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?