Lučanský: Együttműködünk a vietnámi állampolgár elrablásának ügyében

Milan Lučanský
Pozsony |

A vietnámi állampolgár elrablásával összefüggésben a szlovák rendőrség eddig mindenben együttműködött a német hatóságokkal, és minden kérést teljesített, sőt proaktívan is fellépett. Ezt Milan Lučanský rendőrfőkapitány jelentette ki kedden újságírók előtt, miután találkozott Andrej Kiska államfővel. Az elnök számon kérte az ügyet Lučanskýn, és utóbbi elmondása szerint elégedetlenségét fejezte ki a szlovák rendőrség eljárásával összefüggésben.

A rendőrfőnök arról is tájékoztatott, hogy a következő napokban vagy hetekben találkoznak a német féllel. A találkozón Lučanský is jelen lesz. 

Arra a kérdésre, hogy a szlovák rendőrségnek nem kellett volna-e önálló vizsgálatot indítania, a rendőrfőnök azt válaszolta, hogy a szlovák rendőrök együttműködtek a német kollégákkal. Hozzátette: Szlovákiában egyelőre nem folyik büntetőeljárás, de mindent megtesz azért, hogy kivizsgálják az ügyet, és hogy ne az ne traumatizálja tovább a társadalmat.

Lučanský egyben hangsúlyozta, hogy az emberrablás Szlovákián kívül történt. Hozzátette: neki nincs információja arról, hogy a vietnámi férfi a pozsonyi repülőtéren szállt volna fel egy szlovák kormánygépre.

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal állítása szerint „szinte minden kétséget kizáróan” szlovák kormánygéppel hagyta el a schengeni övezetet és tért vissza a hazájába a vietnámi expolitikus és vállalkozó, Trinh Xuan Thanh, akit tavaly július 23-án raboltak el Németországban. Erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) napilap számolt be elsőként hétfőn.

A német nyomozók tájékoztattak egy találkozóról is a vietnámi belügyminiszter, To Lam és az akkori szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák között, melynek véleményük szerint egyetlen célja volt: „Trinh urat viszonylag problémamentesen kijuttatni a schengeni övezetből és Vietnámba vinni.”

Szerdán, július 25-én ítélték el Berlinben a 47 éves, vietnámi Long N.H.-t, akit tavaly augusztus 12-én vettek őrizetbe Csehországban, és akit még ugyanebben a hónapban kiadtak Németországnak. A férfit három év és 10 hónap szabadságvesztésre ítélték. A vádlott tudott a vietnámi titkosszolgálat emberrablási tervéről, de nem tartozott az akció irányítói közé. A bíróság bűnösnek mondta ki őt személyi szabadság korlátozásának elősegítése és idegen titkosszolgálattal való együttműködés ügyében. A féri Prágában három gépkocsit bérelt, melyek közül az egyiket felhasználták Berlinben az emberrabláshoz.

A német szövetségi ügyészség az ügyet államilag szervezett emberrablásként kezelte. A vállalkozót, aki korábban politikai menedékjogért folyamodott Németországban, a hazájában azóta kétszer is életfogytiglanra ítélték korrupció és hűtlen kezelés miatt.

Az ügyet Szlovákiában is vizsgálták, a vietnámi nagykövet azonban cáfolta, hogy az illetőt Szlovákia területén keresztül szállították volna vissza Vietnámba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?