Denník N: a német hatóságok már biztosak benne, hogy a szlovák kormánygéppel rabolták el a vietnami tisztségviselőt

Trinh Xuan Thanh

A németországi nyomozók már biztosak abban, hogy Trinh Xuan Thanh vietnami tisztségviselőt a szlovák kormánygéppel rabolták el.

A Denník N szerint erről a Frankfurter Allgemaine Zeitung informált, és a hírt átvette az összes német médium.

Szlovákiában ezzel szemben sem az ügyészség, sem a rendőrség nem foglalkozik az üggyel, mely komoly diplomáciai botrányt kavart.

Amennyiben ugyanis Robert Kaliňák akkori belügyminiszter beleegyezett volna a vietnámi férfi kormánygéppel való szállításába, komoly bűncselekményről lenne szó.

A FAZ szerint a német rendőrség biztos benne, hogy Trinh a kormánygépen ült, holott ezt mind Szlovákia, mind Vietnam tagadja.

FAZ: Szlovák repülőn távozott a schengeni övezetből az elrabolt vietnámi férfi

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal állítása szerint „szinte minden kétséget kizáróan” szlovák kormánygéppel hagyta el a schengeni övezetet és tért vissza a hazájába a vietnámi expolitikus és vállalkozó, Trinh Xuan Thanh, akit tavaly július 23-án raboltak el Németországban. Erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) napilap számolt be elsőként hétfőn.

A német nyomozók tájékoztattak egy találkozóról is a vietnámi belügyminiszter, To Lam és az akkori szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák között, melynek véleményük szerint egyetlen célja volt: „Trinh urat viszonylag problémamentesen kijuttatni a schengeni övezetből és Vietnámba vinni.”

Szerdán, július 25-én ítélték el Berlinben a 47 éves, vietnámi Long N.H.-t, akit tavaly augusztus 12-én vettek őrizetbe Csehországban, és akit még ugyanebben a hónapban kiadtak Németországnak. A férfit három év és 10 hónap szabadságvesztésre ítélték. A vádlott tudott a vietnámi titkosszolgálat emberrablási tervéről, de nem tartozott az akció irányítói közé. A bíróság bűnösnek mondta ki őt személyi szabadság korlátozásának elősegítése és idegen titkosszolgálattal való együttműködés ügyében. A féri Prágában három gépkocsit bérelt, melyek közül az egyiket felhasználták Berlinben az emberrabláshoz.

A német szövetségi ügyészség az ügyet államilag szervezett emberrablásként kezelte. A vállalkozót, aki korábban politikai menedékjogért folyamodott Németországban, a hazájában azóta kétszer is életfogytiglanra ítélték korrupció és hűtlen kezelés miatt.

Az ügyben Szlovákiában is vizsgálat indult, a vietnámi nagykövet azonban cáfolta, hogy az illetőt Szlovákia területén keresztül szállították volna vissza Vietnámba. 

Sem a szlovák titkosszolgálat (SIS), sem a Katonai Hírszerzés nem tudott arról, hogy Szlovákia bármiféleképpen együttműködött volna a vietnámi vállalkozó elrablásában. Ezt májusban jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő. „A hírszerzésünk máig nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek azt támasztanák alá, hogy bármely szlovákiai szervezet részt vett volna az emberrablásban, vagy hogy a vietnami féllel bármilyen módon együttműködött volna” – tette hozzá. Ugyanakkor emlékeztetett: ha a német fél rögtön tájékoztatta volna a nemzetközi intézményeket az emberrablásról, amelyet a biztonsági kamerák is rögzítettek, akkor a szlovák hatóságok is körültekintőbbek lehetettek volna. „Még az illető Európai Unióból való állítólagos távozása vagy elhurcolása napján sem tudott senki arról, hogy mi történt. Itt szerintem a német fél hibát követett el” – mondta Pellegrini.

(SITA, TASR, DennikN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?