Trump a kormányzati munka leállásával fenyeget, ha a demokraták nem szavazzák meg a bevándorlási törvényt

Donald Trump
Washington |

Donald Trump amerikai elnök a kormányzati munka leállásával fenyegetett vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében arra az esetre, ha a demokrata párti törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, köztük a határra tervezett fal megépítését.

 

Mikroblog-bejegyzésében az elnök azt írta, szívesen lehetővé teszi a kormányzati munka leállását, ha "a demokraták nem adnak nekünk voksokat a határ biztonságra, beleértve a falat is".

Ismételten sürgette, hogy az új bevándorlási törvénnyel szüntessék meg a vízumlottó gyakorlatát, az illegális bevándorlókat érintő "fogd el és ereszd el" politikát - amelynek értelmében az elfogott illegális bevándorlókat azonnal szabadon bocsátják -, és ismét kiállt a képességek és érdemek alapján befogadó bevándorlás-politika mellett. "Arra van szükségünk, hogy nagyszerű emberek jöjjenek hazánkba" - fogalmazott.

Annak ellenére, hogy a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, nem sikerült keresztül vinniük az új bevándorlási törvényt, amely Donald Trump választási ígéreteinek egyike. A republikánusok is megosztottak ugyanis a kérdésben. Például: az amerikai-mexikói határon építendő falra az elnök 25 milliárd dollárt kért a kongresszustól e célra, Paul Ryan republikánus házelnök pedig éppen a héten ismét közölte ismét, hogy a törvényhozók ötmilliárd dollárnál többet nem szavaznak meg.

 

Kapcsolódó cikkünk

Legutóbb júniusban bukott el a republikánusok konzervatívabb táborának újabb törvényjavaslata.

Trump már többször fenyegetett kormányzati leállással annak érdekében, hogy rákényszerítse elképzeléseit a törvényhozókra. Januárban már volt egy három napig - hétvégén - tartó kormányzati leállás részben a bevándorlási törvény miatt, majd februárban újabb, akkor csupán néhány óráig tartó leállás történt.

A Politico című lap értesülései szerint Donald Trump a tanácsadóival és barátaival folytatott magánbeszélgetésekben nem egyszer érvelt azzal, hogy a fenyegetődzés a kormányzati leállással politikailag hasznos a számára, mert összefogja szavazóbázisát. A kongresszus republikánus politikusai közül azonban sokan nem értenek egyet vele.

Ron Johnson, a szenátus belbiztonsági bizottságának republikánus vezetője vasárnap a CBS televízióban arról beszélt, hogy mindenképpen meg kell próbálni elkerülni a kormányzati leállást, Steve Stivers ohiói republikánus képviselő pedig azt mondta, nem hiszi, hogy a kormányzati munka leállhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?