Mégsem kezdték meg az eperjesi alagút fúrását

alagút r4
Eperjes |

A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) és Érsek Árpád közlekedési miniszter utoljára június végén tartott ellenőrzést az eperjesi R4-es kerülőúthoz tartozó alagútnál. Akkor azt mondták, július elején megkezdik a fúrást, de – mint később közölték, közbeszólt az időjárás, ezért a jelenlegi tervek szerint csak augusztus első hetében fognak hozzá.

Michaela Michalová, az NDS szóvivője úgy nyilatkozott, a késést elsősorban az elmúlt hetek heves esőzése okozta, ami miatt jócskán kitolódtak az előkészületek. „A környezetvédelmi hatástanulmány (EIA) értelmében a fúráshoz szükséges víz elvezetését is meg kellett oldani, de az engedélyek továbbra is érvényesek” – közölte Michalová. A közel 2,2 kilométer hosszú alagutat először a hegyoldal keleti, később pedig a nyugati oldaláról kezdik fúrni. „A tervek szerint a szakemberek augusztus első hetében kezdhetik meg a fúrást. A munka befejezését 2020 elejére tervezzük, persze ez csak abban az esetben reális, ha sem ütközünk komolyabb nehézségbe, pl. földcsuszamlás, talajvíz vagy más, előre nem látható probléma nem adódik” – magyarázta Michaela Michalová. A szerződés értelmében 2021-ig be kell fejezni az alagút építését. A terv szerint naponta akár 25–30 métert is haladhatnak a fúrással.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?