Több mint 7000 gyerekáldozatot követelt a háború 2013 óta Szíriában

szíria gyerek
New York |

Több mint 7000 gyerek halt meg vagy megsebesült a szíriai polgárháborúban 2013 óta, a gyerekáldozatok száma jelenleg is drámaian nő - közölte pénteken Virginia Gamba, az ENSZ-főtitkár gyerekekkel és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsával (BT) a világszervezet New York-i székhelyén.

A gyermekekkel szembeni erőszak több mint 1200 esetét erősítette meg az ENSZ 2018 eleje óta - mondta Gamba. Több mint 600 gyereket gyilkoltak meg vagy nyomorítottak meg, és több mint 180 gyereket szerveztek be a fegyveres csoportok. A jelentések a 2018-ban történt gyerekgyilkosságok legtöbbjét a szíriai kormánynak és a hozzá hű erőknek tulajdonítják, míg a gyerekek beszervezését a harcokba a lázadó fegyveres csoportokhoz kötik - tette hozzá.

A 2017 utolsó negyedében feljegyzett számokhoz képest 348 százalékos növekedést mutat a 2018 első negyedében meggyilkolt vagy megnyomorított gyerekek, 25 százalékos növekedést a harcokba beszervezett gyerekek száma. A gyerekek elleni összes súlyos jogsértés száma 109 százalékkal nőtt.

Bár a 2018 első felében feljegyzett esetek között kevés az olyan, szexuális erőszakról és gyermekrablásról szóló, amelyet sikerült igazolni, Gamba elmondása szerint 2013 óta rendszeresen jegyeznek fel ilyen eseteket. Olyan esetekről van szó, mint például gyerekek szexuális kizsákmányolása vagy szexuális visszaélés velük szemben, eladása szexrabszolgának vagy megerőszakolása, vagy kényszerített megházasítása az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosaihoz - közölte.

António Guterres ENSZ-főtitkár gyerekekkel és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges képviselője beszámolójában sürgette a nemzetközi közösséget: helyezze előtérbe a szíriai gyerekek oktatási, mentális egészségügyi védelmi programjának finanszírozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?