Bíróság előtt a feleségét bántalmazó szaúdi orvos

Khalid Alzahrani

Több mint egy éve tart a pozsonyi járásbíróságon annak a szaúd-arábiai orvosnak a pere, aki évekig bántalmazta szlovákiai feleségét.

Khalid Alzahrani Szlovákiában végezte orvosi tanulmányait, és 2004-ben itt alapított családot. Dél-szlovákiai magyar nőt vett feleségül – nevezzük Anitának –, aki a válása után, Pozsonyban ismerkedett meg az akkor még orvostanhallgató szaúdi férfival. Khalid Alzahrani a kapcsolatuk elején nagyon romantikusnak és udvariasnak mutatkozott, de miután Anita feleségül ment hozzá, korlátozta a szabadságában és rendszeresen bántalmazta. Három gyermekük született, de Anita számára a házasság maga volt a pokol.

Falba verte a fejem

Férje, aki közben befejezte tanulmányait és magánklinikát nyitott Pozsonyban, arra kényszerítette, hogy az iszlám legszigorúbb szabályai szerint éljen. „Megkövetelte, hogy mindenhová kendőbe burkolva járjak, emiatt többször is munkahelyet kellett változtatnom, mert a munkaadóim nem nézték jó szemmel. Minden kiadásomról számlát kért, ellenőrizte, merre jártam, kivel beszéltem, miközben ő járta a saját útjait, szeretőket tartott, néha napokig nem jött haza. Ha felróttam neki, hogy nem úgy viselkedik, mint az egy hívő muszlimtól és egy családapától elvárható, mindig verés volt a vége. Kilenc hónapos terhesen a hajamnál fogva rángatott ki az ágyból, a falba verte a fejemet és azt kiabálta, hogy megöl” – mondta el lapunknak 2016-ban az asszony, aki az első komoly verések után még nem fordult a rendőrséghez. Amikor már a gyerekek előtt is verte őt a férje, Anita feljelentést tett a rendőrségen. 2010-ben egy időre ki is tiltották a férfit a közös lakásból, majd minden folytatódott úgy, mint azelőtt volt. Khalid Alzahrani a sebészeti klinika bevételeiből és arab befektetők tanácsadójaként jelentős vagyonra tett szert, és úgy döntött, másik feleséget is hoz a házhoz.

Muszlimhoz megy, tűrjön

„2012-ben egyik nagyon durva verés után hívtam a rendőrséget. A vizsgálat során arra jutottak, hogy ha muszlim férfihoz mentem feleségül, el kell tűrnöm a megaláztatást, mert a vallás velejárója a nők hátrányos megkülönböztetése” – számolt be Anita az eredményről. 2016 őszén gyermekeivel elmenekült a férjétől és a sajtóhoz fordult segítségért. Miután az ügy nyilvánosságot kapott, az ügyész elrendelte, hogy az asszony 2010-től keletkezett valamennyi beadványát vizsgálják felül. A Pozsonyi Kerületi Ügyészség szerint az iszlám jogra hivatkozó nyomozó elhamarkodottan döntött. Fegyelmi eljárás nem indult sem a nyomozó, sem a felügyelő ügyész ellen, mert a törvényes határidő lejárt.

100 ezer eurós óvadék

Khalid Alzahranit 2016. október 8-án letartóztatták és őrizetbe helyezték, az ellene indított eljárás részét képezték a régebbi bűncselekményei is. Mivel fennállt annak a kockázata, hogy külföldre távozik, a bíróság elrendelte az előzetes őrizetbe vételét. Amint Pavol Adamčiak pozsonyi bírósági szóvivő tájékoztatott, 2017. december 14-én engedték szabadon 100 ezer eurós óvadék ellenében, amit Szaúd-Arábia ausztriai nagykövetsége fizetett ki érte. Nyomkövetővel látták el, havonta jelentkeznie kell a kijelölt mediátornál, az országot nem hagyhatta el, az útlevelét is le kellett adnia.

Az ügyben eljáró nyomozó 2017 elején családon belüli erőszak és garázdaság miatt nyújtott be vádemelési javaslatot a Khalid Alzahrani ellen, és az ügyet 2017 júniusában kezdte tárgyalni a Pozsonyi Járási Bíróság. Azóta tizenhárom tárgyalás zajlott le, több tanú beidézésével. A bíróság minden esetben értesíti a sértettet, vagyis Khalid Alzahrani feleségét is, de ő nincs jelen a tárgyalásokon.

Börtönbe kerülhet

Az asszony kezdetben egy családi erőszaknak kitett anyáknak létrehozott otthonban húzta meg magát, és kérte, hogy a bíróság kizárólag neki ítélje a gyermekek felügyeletét, mert attól tartott, hogy a férje elrabolná őket. Ma biztonságban van, sikerült kapcsolatba lépnünk vele, de már nem kívánt nyilatkozni.

Khalid Alzahrani felesége sorozatos bántalmazásáért héttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Ezt Szlovákiában kell letöltenie, mert Szaúd-Arábiával nincs kiadatási egyezményünk. „Azonban, ha a bíróság, vagy az ügyészség úgy döntene, hogy még az ítélethozatal előtt átadja az ügyet Szaúd-Arábiának, ez a kölcsönösség elve alapján lehetséges volna, mert itt nincs szükség nemzetközi szerződésre” – tájékoztatott Zuzana Drobová, az igazságügyi minisztérium szóvivője. A minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy Khalid Alzahrani kérte volna az ügy átadását Szaúd-Arábiának. Egyelőre ez azért sem volna lehetséges, mert az arab befektetők számára közvetített ingatlanvásárlások kapcsán csalás miatt is rendőrségi vizsgálat folyik ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?