Titokzatos kerékpártatók jelentek meg a kassai autóbuszokon

kerékpártartó
Kassa |

A napokban megjelentek a város utcáin az első kerékpártartóval felszerelt autóbuszok, de még nem lehet használni őket. Arról, hogy pontosan hány autóbuszt szerelnek fel ilyenekkel, és hogy mikor helyezik üzembe őket, azt a Kassai Tömegközlekedési Vállalat (DPMK) egyelőre nem pontosította.

 

A kerékpártartókkal felszerelt városi autóbuszokról először 2007-ben esett szó, aztán pedig tíz évvel később. Az új rendszernek köszönhetően hat kerékpár szállítására lesz lehetőség egy autóbuszon, és nem az utastérben fogják foglalni a helyet, hanem az autóbusz hátuljára lehet rögzíteni őket. Michaela Karaffová, a DPMK szóvivője megerősítette, hogy néhány buszra már felszerelték a tartókat, de üzembe helyezésükről csak később tájékoztatnak. Egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy a kerékpártartóval felszerelt buszok melyik útvonalakon fognak közlekedni, de az sem világos, hogy az utasoknak vagy a buszsofőrnek kell-e felakasztania a kerékpárokat a busz hátuljára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?