Régi kenyereskosárból került elő David Bowie első demófelvétele

David Bowie
London |

Egy öreg kenyereskosárból előkerült David Bowie első demófelvétele, amelyen a 16 éves zenész első együttesével egy kis londoni stúdióban rögzített magnószalagon énekel.

 

A magnófelvételen Bowie az I Never Dreamed című számot adja elő a The Konrads nevű bandával. A The Guardian című brit napilap szerint a szalag akár 10 ezer fontért is elkelhet egy aukción.

A The Konrads a Decca lemezvállalat számára készítette a demót, de sem ez a próbálkozás, sem egy következő nem nyerte el a kiadó tetszését. Bowie pedig hamarosan otthagyta a bandát művészi ellentétekre hivatkozva.

A felvételt David Hadfield találta meg, aki a The Konrads dobosa és menedzsere volt. A szalag akkor került elő, amikor költözés miatt kiürítette házát, és kirámolta a garázs fölötti tárolót is. A demó nagyapja egykori kenyereskosarában pihent más holmikkal, fényképekkel, vázlatokkal, levelekkel együtt.

Hadfield felidézte, hogy a Konrad ügynöke, Eric Easton kérte fel őket a demó elkészítésére, amihez Mordenben az RG Jones stúdiót foglalták le. Bowie, aki akkor még eredeti nevén, David Jonesként szerepelt, a banda többi tagjával írt számokat a felvételhez.

 

Kapcsolódó cikkünk

"Úgy döntöttünk, hogy néhány gitárszámot és egy eredeti dalt veszünk fel. Az I Never Dreamed című számot választottam, mivel ez volt a legerősebb. David vezette a vokált, hogy a legjobban szólaljon meg a szám. Tehát ez lett a legelső felvétel, amelyen David Jones énekelt 55 évvel ezelőtt" - mesélte Hadfield.

Bowie 2016 januárjában halt meg rákban, két nappal 25. stúdióalbuma, a Blackstar megjelenése után, a 69. születésnapján.

Személyes műgyűjteményének árverése, amelyen Frank Auerbach és Damien Hirst munkáira is lehetett licitálni, több mint 33 millió font bevétellel zárult a Sotheby's aukciósháznál.

Hadfield relikviáját szeptemberben az Omega Auctions bocsátja árverésre Newton-le-Willowsban.

Paul Fairweather, az árverés vezetője "teljesen új, zenetörténetileg jelentős" darabnak nevezte az eredeti magnószalagot, amely egy olyan zenész első felvételét tartalmazza, aki később szupersztárrá vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?