Magaslégköri ballonok viszik az internetet Kenyába

ballon internet
Mountain View |

Rádióantennákkal felszerelt magaslégköri ballonokkal visz internetet a Google egyik testvérvállalata Kenyába.

A léggömböket Kenya középső részén fogják tesztelni, ahol különösen nehéz megoldani az internet-hozzáférést a hegyek és a nehezen megközelíthető helyek miatt.

A ballonokat Peruban és Puerto Ricóban is bevetették már vészhelyzetekben, hogy internetet biztosítsanak az áradásoktól vagy hurrikánoktól sújtott területeken élők számára.

A Loon nevű cég, amely az Alphabet Inc. anyavállalaton keresztül kapcsolódik a Google-höz, első hivatalos partnereként a Telkom Kenya vállalattal együttműködve vezeti be a szélessávú mobilinternetet a kelet-afrikai országba 2019-ben.

A Földön több milliárd embernek nincsen internethozzáférése. Többségük a világ legszegényebb helyein él, ahol az infrastruktúra nem teszi lehetővé a hálózat kiépítését

A Google 2013-ban indította el hivatalosan a Loon-projektet, hogy eljuttassa az internetet a világ távoli pontjaira. A Loon immár teljesen önálló vállalatként működik a Google és az önvezető autók kifejlesztésével foglalkozó Waymo mellett.

A cég vezérigazgatója, Alastair Westgarth felidézte, hogy öt évvel ezelőtt egy új-zélandi gazdálkodó volt az egyik első ember, aki rácsatlakozott a Loon tesztléggömbjeire.

Más vállalatok is próbálkoznak a Google-éhoz hasonló missziókkal. A Facebook napenergiával működő drónokkal tervezte eljuttatni az internetet a világ távoli, gazdaságilag elmaradott területeire. A vállalat tavaly tesztelte a technológiát Arizona felett, miután egy korábbi próbarepülés kudarcba fulladt. A cég végül idén júniusban bejelentette, hogy felhagy a saját repülők gyártásával és inkább a hasonló kezdeményezések támogatására fordítja energiáit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?