Ma küldhették az első SMS-eket Amerikába a kubaiak

Havanna |

<div>Lehetővé tették a kubaiak számára, hogy SMS-üzenetet küldjenek az Egyesült Államokba.</div>

A szolgáltatás korlátozásának feloldását a kubai állami távközlési társaság, az Etecsa rendelte el. A szöveges üzenet küldésének ára 0,6 dolláros összeg. A kubaiak ugyanennyiért küldhetnek SMS-t más országokba is a tájékoztatás szerint. Az Egyesült Államokra vonatkozó SMS-tilalom miatt sok olyan kubai háborgott, akinek rokonai vagy barátai élnek Amerikában. Az internetalapú üzenetküldő szolgáltatások – mint például a WhatsApp – a kommunista karibi ország legtöbb lakójának nem jelentenek megoldást, mert a hatóságok erősen korlátozzák az internethozzáférést. A Kuba és az Egyesült Államok kapcsolatainak javulása után az utóbbi időszakban újra feszültebbé vált a viszony a két ország között. Donald Trump amerikai elnök visszatért a korábbi idők szigorúbb Kuba-politikájához, és több olyan enyhítést is visszavont, amelyet elődje, Barack Obama idején vezettek be, többek közt az utazásra és a kereskedelemre vonatkozóan. Az Egyesült Államok szeptemberben jelentősen csökkentette havannai diplomáciai képviseletén a létszámot a kubaiak által a nagykövetség ellen intézett állítólagos „akusztikus támadások” miatt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?