Vége a reklámokkal bombázó appoknak

<div>A reklámipar csábításának több olyan app sem tudott ellenállni, amelyek korábban nem űzték ezt a piszkos játékot a felhasználók telefonjával.</div>

Eltávolítja a Google az androidos app-boltból (Google Play) azokat az alkalmazásokat, amelyek a lezárt telefon kijelzőjén (lockscreen) jelenítenek meg reklámokat, derül ki az Android Police cikkéből.  Az magától értetődő, hogy a legtöbb ingyenesen letölthető app abból él, hogy bizonyos időközönként (azaz szinte állandóan) reklámokat jelenít meg a felületén. Ennek a műfajnak a legirritálóbb megjelenési formája az utóbbi időben kezdett elharapódzni, egy rakás app amikor értesítést (push notification) küld, reklámot is csatol hozzá, emiatt egy idő után úgy nézhet ki a telefon kijelzője, mint a Times Square este.  A reklámipar pokoli csábításának több olyan app sem tudott ellenállni, amelyek korábban nem űzték ezt a piszkos játékot a felhasználók telefonjával, és friss verziójuk már reklámokkal dugítja el a jobb sorsra érdemes okostelefon-képernyőt. A Google a beérkezett kritikákat mérlegelve most úgy döntött, hogy ebből elég, ezután úgy, ahogy van, tilos lesz a lockscreenre célzott reklám – egyetlen egy kivétellel.  Csupán azok az alkalmazások menekülhetnek meg a tisztogató akciótól, amik kifejezetten lockscreen-appok. Tehát ha például játékról, vagy képszerkesztő appról van szó, akkor tilos, ha képernyővédő, vagy óra alkalmazás, vagy kifejezetten reklámcélú, akkor az rendben van. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?