Alagút épülhet az R7-es út alatt Gellénél

Gelle |

<div>Lakossági fórumot tartottak a dunaszerdahelyi járásbeli községben az R7-es gyorsforgalmi út kereszteződéséről.</div>

A lakosok azt akarják, hogy biztonságosan lehessen átjutni Cséfa falurészből a központba. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter támogatja a javaslatukat.  A D4R7 konzorcium és a tervező Dopravprojekt felszámolná a Cséfára vezető régi utat, helyette egy új, több száz méterrel hosszabb kerékpárutat és járdát építene Cséfa és Egyházgelle közé. A lakosok azonban nem elégedettek a javaslattal, helyette egy alul-, vagy felüljáró építését kérték. Vajas Imre polgármester kijelentette, amíg nem teljesítik a lakosok akaratát, nem hagyják jóvá a tervet. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter a közösségi portálon közölte, támogatja a gelleiek törekvését, és ő is a már létező utak fejlesztésében látja a megoldást. „Egyházgellét nem lehet két részre osztani. Megkaptam a találkozóról szóló jegyzőkönyvet, és ellenőriztettem, milyen lehetőségeink vannak az utazás egyszerűsítésére és a lakosok biztonságának növelésére. A kiadások összehasonlítása után megfontoljuk egy alagút megépítését az R7-es alatt a gyalogosok és a kerékpárosok részére” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy neki is a legbiztonságosabb és legjobb megoldás megtalálása az érdeke.  A község vezetése a környezetvédelmi minisztériumban egyeztetett a tervekről. Vajas Imre elmondta, a minisztériumban egyebek mellett a talajvíz szintjéről kérdezték. „A bősi vízerőmű megépítése után csökkent a talajvíz szintje, az esővizet pedig elvezethetjük a talajba” – mondta a polgármester. Hozzátette, a közlekedésügyi és a környezetvédelmi tárca is a biztonságos megoldást szorgalmazza. „Sikeres volt a tárgyalásunk, elégedettek vagyunk” – zárta Vajas. (béva)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?