Ausztria bevezette az e-sztrádamatricákat

<div>Már az osztrák autópályára is lehet elektronikus sztrádamatricát vásárolni, de a klasszikus, levonó formájú matricák is érvényben maradtak.</div>

Az új e-matrica viszont csak a vásárlástól számított 18 nappal később lép hatályba, ezért gondolniuk kell arra, hogy nem használhatják azonnal a fizetett útszakaszokat.  A sztrádamatricát interneten keresztül lehet megvenni az osztrák autópálya-kezelő társaság, az Asfinag (asfinag.at) honlapján. Amint az oldal felső jobb sarkában ráklikkelnek a Mautshop ikonra, automatikusan bekapcsol az oldal szlovák változata, ezt követően viszont a nyelvet át tudják állítani magyarra is.  18 napos határidő Az Asfinag tájékoztatása szerint az e-matrica legnagyobb előnye, hogy többé nem kell a szélvédőre ragasztani majd lekapargatni, illetve a szélvédőcsere esetén sem kell új sztrádamatricát venni úgy, mint eddig. A klasszikus, felragasztható matrica továbbra is megvásárolható a benzinkutakon, az osztrák hatóságok szerint ez a kettős rendszer megkönnyíti a sofőrök életét, s nem okoz annyi nehézséget, mintha csak és kizárólag digitális matricákra álltak volna át jövő évtől. Azt, hogy az átmeneti időszak milyen hosszú lesz, nem tették közzé, az viszont biztos, hogy a 2018-as évre még kapható a klasszikus, éves matrica.  Az online rendszerben 10 napos, két hónapos és egyéves e-matricát vásárolhatnak, viszont csak a vállalkozók használhatják a fizetett útszakaszokat a vásárlást követő napon. A többi sofőrre vonatkozik az úgynevezett 18 napos fogyasztóvédelmi határidő. „Fogyasztóként nem használhatja a vásárlást követően azonnal a digitális matricát – hanem legkorábban a vásárlást követő 18 nap elteltével. Vállalkozóként nem vonatkozik önre a határidő” – figyelmeztet honlapján az Asfinag. Például a rendszer nem engedélyezi, hogy mától vagy holnaptól érvényes elektronikus sztrádamatricát vegyen. Mától csak december 26-tól érvényes matricát vehet.  Problémák a bírságokkal Az Asfinag tájékoztatása szerint, akit érvényes matrica nélkül állítanak meg, az 120 eurós bírságra számíthat. Az e-matricákat kilenc kamerával ellenőrzik, ezeket mindig más-más helyen fogják üzembe helyezni, emellett klasszikus közúti ellenőrzéseket is végeznek majd a hatóságok. Ha viszont nem állítják meg közúti ellenőrzés során Ausztriában, nagy valószínűséggel ugyanúgy elkerüli a bírságot az érvénytelen matricáért, mint a külföldi sofőrök Szlovákiában. Az osztrákok ugyanis a szlovák hatóságokhoz hasonlóan nem postázhatják az érvénytelen matricáért járó bírságot külföldre. Ausztriában és Szlovákiában sem érvényes olyan nemzetközi egyezmény, amely lehetőséget adna az ilyen kihágásért járó büntetés külföldi behajtására. A jelenlegi szabályozás szerint csak nyolc szabálysértésért, például gyorshajtásért vagy tilosban parkolásért lehet külföldre küldeni a büntetést.  Az e-matrica vásárlásakor a gépjármű rendszámát kétszer kell megadni, az osztrák hatóságok ezzel akarják elkerülni azokat az eseteket, amikor a sofőr tévedésből rossz rendszámot táplál be a rendszerbe. Szlovákiában a rossz rendszámot csak a vásárlást követő 15 percen belül lehet kijavítani. Ha a sofőr rossz rendszámot adott meg, és a rendszer beméri, akkor ki kell fizetnie a bírságot. A büntetés csak akkor kerülhető el rossz rendszám megadása esetén, ha nem létező rendszámot tápláltak be.  Drágulás A másik osztrák változás, hogy jövőre minden gépjárműtípus esetében kicsit drágább lesz a fizetett útszakaszok használata. A legnagyobb mértékben, kilencven centtel a személyautókra szóló éves sztrádamatrica drágul. Ez Ausztriában 14 hónapig érvényes, az előző év december elejétől a következő év január végéig. A matricák hatályossága és ára ugyanolyan lesz a digitális rendszerben, mint a benzinkutakon vett felragasztható matricák esetében.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?