Új Jimi Hendrix-lemez jelenik meg márciusban

New York |

<p>Tíz eddig kiadatlan szám szerepel Jimi Hendrix jövő márciusban megjelenő új lemezén. A Both Sides of the Sky című album a csaknem fél évszázada halott gitárhős 1968 és 1970 között készült felvételeiből válogat.</p>

Az 1970-ben, 27 évesen elhunyt rocklegenda anyaga a Hendrix archívumát feldolgozó trilógia harmadik, utolsó darabja lesz a 2010-ben megjelent Valleys of Neptune, illetve a három évvel később kiadott People, Hell and Angels után - jelentette be a szériát gondozó Experience Hendrix és a Legacy Recordings.

A Both Sides of the Sky producere Eddie Kramer, John McDermott és Janie Hendrix, a gitáros húga, a hagyatékot kezelő Experience Hendrix elnöke. Eddie Kramer a zenész életében megjelent valamennyi album hangmérnöke volt.

"Ha az ember elindítja az akkor készült felvételeket, ma is feláll a szőr a hátán. Elképesztő. Itt állunk ötven évvel később és még mindig azt kell mondanunk, hogy csodálatos előadást hallunk" - fogalmazott Kramer.

Az anyag néhány felvételét a Band of Gypsys formációval rögzítette Hendrix, vagyis Buddy Miles dobossal és Billy Cox basszusgitárossal. Két számban, a $20 Fine-ban és a Woodstock-ban a gitáros-énekes Stephen Stills működik közre, a másik gitárhős, a három éve elhunyt Johnny Winter a Things I Used to Do című felvételen hallható. A Jimi Hendrix Experiment tagjai, Mitch Mitchell (dob) és Noel Redding (basszusgitár) a Hear My Train A Comin'-on szerepelnek, a szaxofonos Lonnie Youngblood a Georgia Blues-on.

Eddie Kramer szerint bár a Hendrix-archívum stúdiófelvételeit feldolgozó trilógia a Both Sides of the Sky-jal lezárul, nincs kizárva, hogy talál még valaki egy-egy padláson vagy pincében olyan zenét a gitárostól, amelyet érdemes lesz megjelentetni. Elmondta azt is, hogy Hendrix koncertfelvételei közül biztosan kiadnak még hangi és képi verzióban is anyagot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?