Felavatták Betlérben gróf Andrássy Ilona emléktábláját

Barczi Gyula, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának igazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy Andrássy Ilona nagyon sok szállal kötődött és kötődik a kastélyhoz. A kastélyban élte le gyermekkorát, első lépéseit 1918-ban tette meg a családi birtok udvarán. „Az emléktáblát elsősorban azért készítettük, mert most ünnepeljük a grófnő születésének centenáriumát, illetve azért is, mert sokkal jobban kötődik a kastélyhoz, mint az Andrássyak többsége. Egy olyan személyiségről van szó, aki még a 21. században is példaképként működhet életünkben” – nyilatkozta lapunknak a múzeum igazgatója. Hozzátette, a grófnő születésnapjának alkalmából a jövő év folyamán egy kiállítást szerettek volna szervezni, azonban forráshiány miatt valószínűleg csak a következő években kerítenek ár sort. „Eléggé bonyolult a téma. Nem egyszerű feldolgozni egy Horthy-korszakot, vagy a kommunista diktatúrát, főleg nem a mostani időkben, hiszen mégiscsak egy nemzeti múzeum vagyunk, nemutolsó sorban pedig csak most kerülnek elő az újabbnál újabb adatok. A kellő anyagok nélkül nem szeretnénk a grófnőről tárlatot nyitni” – magyarázta Barczi Gyula. Az utolsó Andrássyak 1944 augusztusában, a szlovák nemzeti felkelés kitörése előtt hagyták el a betléri birtokot. A második világháború után Andrássy Ilona a budapesti Magyar Vöröskereszt önkéntes ápolói és sebésztanfolyamának elvégzése után ápolóként dolgozott a katonai Sziklakórházban. „Budapest ostromának idején áldatlan állapotok uralkodtak a Sziklakórházban. Az intézményben olykor közel hétszáz beteget is elláttak. Óriási volt a zsúfoltság, nem volt elég kötszer, gyógyszer, élelem. A kórházban a létesítmény felszámolásáig végezte munkáját. Főnővérként rendkívül szigorú volt. Mindig jó példával járt elöl. Minden beteg meg volt vele elégedve, a megtestesült jóságnak tartották” – mondta az emléktábla leleplezése előtt Hegyes-Szikszai Anikó, a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum igazgatóhelyettese. A második világháború után a grófnő Magyarországon élt, de származása miatt üldöztetésben részesült. Állandóan megfigyelték, kihallgatták és házkutatásokat tartottak nála. Családjával utoljára 1947-ben találkozott, utána elvették útlevelét, hogy édesapja temetésére se utazhasson el. 1971 után többször ellátogatott Beltérbe, ahol mindig belépőjeggyel ment be a kastélyba, vagy a közeli krasznahorkai várba. Gyermektelenül hunyt el 1990. június 12-én, testét a krasznahorkai várban, az Andrássyak családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.