Dráguló kenyér, jobb fizetés a pékeknek

Pozsony |

<p>A vaj és a tojás idei drasztikus árugrását követően jövőre várhatóan a kenyérhez és a péksüteményekhez is drágábban juthatunk majd hozzá, mint idén. A pékipari szakmai szervezetek ugyanis 180 fokos fordulatot vettek, és ma már azért küzdenek, hogy a Fico-kormány által bejelentett szociális csomag rájuk is vonatkozzon.</p>

A Fico-kabinet által bejelentett legújabb szociális csomag ellen a leghevesebben kezdettől fogva a pékipari vállalkozók tiltakoztak. Az új csomag lényege ugyanis az, hogy míg jelenleg az éjszakai műszakban ledolgozott minden egyes óráért legalább 50 centes bérpótlékot kapnak az alkalmazottak, jövő májustól ez 1,38 euróra nő. Ezen kívül a hétvégén elvégzett munkáért az alkalmazottak külön bérpótlékban részesülnek, amelynek az alsó határa a minimális órabér lesz, vagyis jövő májustól eléri a 2,759 eurót. Ezzel párhuzamosan az ünnepnapokon dolgozók az eddigi 50 helyett az időarányos átlagfizetésük 100 százalékát kapnák bérpótlékként. A pékségekben azonban a munkaidő nagy része épp az említett időszakokra esik, az ágazatban vállalkozók bérköltségei az új szabályok miatt így látványosan megugranak. Ezt időközben a kormányfő, Robert Fico is elismerte, és hajlott arra a javaslatra, hogy az új szabályozás a pékségekre ne vonatkozzon.

Szívesen fizetnének

Mára azonban a pékségek 180 fokos fordulatot vettek. A Szlovákiai Pékek Tanácsa által tegnap kiadott nyilatkozat szerint a pékségek már nem tiltakoznak az alkalmazottaknak fizetett bérpótlékok emelése ellen, épp ellenkezőleg, azt szeretnék, ha az említett szabályozás rájuk is teljes mértékben vonatkozna. „Kiállunk a dolgozóink mellett, és egyetértünk azzal, hogy a nehezen elvégzett munkájukat kellőképp megbecsüljük” – nyilatkozta Vladislav Baričák, a Szlovákiai Pékek Tanácsának a képviselője, az Ipari Pékek Szövetségének (UPPSR) az alelnöke, aki egyúttal elismerte, hogy az említett intézkedések, a minimálbér emelésével együtt, nagyjából 26,4 millió eurós többletköltséget jelentenek majd az ágazatban vállalkozó cégeknek. Ezekből jelenleg nagyjából 480 van a szlovák piacon, és Baričák is elismeri, hogy többségük a túlélésért küzd.

Kevés a pék

Hogy ennek ellenére mégis a bérpótlék növelése mellett döntöttek, annak rendkívül egyszerű oka van. Baričák már korábban elismerte, hogy az ágazatban tapasztalható alacsony, 649 eurós bruttó havi átlagbér miatt már most is egyre nehezebben találnak új alkalmazottakat, miközben a pékségeknek több mint 1700 új munkásra lenne szükségük. Több cég már külföldön keres új munkaerőt, ha azonban nem szeretnék, hogy hátat fordítsanak nekik a szakképzett hazai pékek, kénytelenek lesznek nagyobb fizetésekkel megtartani őket. A pékipari vállalkozók így most attól tartanak, hogy ha az ágazatra nem vonatkozna a bérpótlékok emelése, az alkalmazottak tömegesen mondanának fel.

Dráguló kenyér

Az ezzel járó többletköltségeket ugyanakkor a fogyasztókkal fizettetnék meg. „A költségeink évről évre nőnek. Az egyedüli dolog, amit szeretnénk elérni, hogy a kenyér és a péksütemények árát pár centtel növelhessük. Nem szeretnénk elbocsátani az alkalmazottainkat, épp ellenkezőleg, nagyobb béreket szeretnénk nekik fizetni, ehhez azonban elengedhetetlen az áremelés” – mondta Baričák. Hogy pontosan milyen drágulásra számíthatunk, arról a pékipari szövetség képviselői egyelőre nem nyilatkoztak. Időközben azonban már felszólították a kormányt, hogy az árakról szóló törvény módosításával tegye számukra lehetővé az áremelést. A pékek azt szeretnék elérni, hogy megszabjanak egy minimális árat, amelynél alacsonyabbat az üzletláncok nem fizethetnének nekik a termékeikért.

A kormány bérkiegészítési javaslatáról szombaton tárgyal az érdekegyeztető tanács. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?