Vége a miniválságnak

Pozsony |

<p>Vége a lázadásnak. A Smer frakciója eleget tesz Robert Fico akaratának, s támogatni fogja a közjogi méltóságok fizetéseinek befagyasztását. A képviselők bére ennek ellenére bizonyára emelkedni fog.&nbsp;</p>

A szerdai lázadást követően lenyugodtak a kedélyek, a Smer parlamenti frakciója már egységesen állítja: támogatni fogja a képviselői fizetések befagyasztását. Mindezt Martin Glváč frakcióvezető jelentette be. A Smer képviselőinek javaslata szerint a bérbefagyasztásról még ezen az ülésen szavaznak; pontosabban jövő héten a jövedelemadóról szóló törvényről való tárgyalás során egy módosító javaslatban fogják benyújtani. „Egy teljesen új törvényt is kidolgozunk a közjogi méltóságok fizetéséről” – fűzte hozzá Glváč.

A megoldást viszont nem látja mindenki ennyire rózsásan. Anton Hrnko, az SNS képviselője ráadásul azt állítja, hogy törvényellenes lesz, ha a Smer által bemutatott megoldással fogják befagyasztani a fizetéseket. „Én nyár előtt dolgoztam egy komplex törvényjavaslaton, amely megoldotta volna a közjogi méltóságok fizetését, az állandó bérbefagyasztásokat, a béremelés rendszerét vagy azt, hogy a belügyminiszter egy hivatalvezetőjének ne legyen magasabb fizetése a miniszternél. A választások után viszont Fico hirtelen előrukkolt a rövidített eljárásban történő bérbefagyasztással. Nem értem, mi történt” – mondta Hrnko, aki szerint nyár végén a közelgő megyei választásokra hivatkozva állította le munkáját a koalíció. Véleményével viszont nagy valószínűséggel egyedül marad pártjában, az SNS elnöke, Andrej Danko ugyanis tegnap kijelentette, mivel ígéretet kaptak arra, hogy a bérezésről egy teljesen új törvény kerül kidolgozásra, hajlandóak lesznek támogatni a jövő éves bérbefagyasztást is. Ezzel valószínűleg a Híd frakciója is egyetért, Pfundtner Edit, a párt képviselője szerint több megoldásról kell tárgyalni, az egyik lehetséges pedig a bérbefagyasztás azzal a feltétellel, hogy új törvényben szabályozzák a közjogi méltóságok bérezését. Ez az új törvény bizonyára csökkenteni fogja az állami menedzserek fizetését, és bizonyos mértékben megemeli a képviselők fizetését. Azt, hogy milyen mértékben, még nem döntötték el, az ezer eurótól viszont bizonyára jóval kisebb mértékben.

Robert Fico miniszterelnök a héten kijelentette, ha a parlament nem dönt idén a képviselői bérek befagyasztásáról, akkor a szavazást összeköti a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással. Dušan Jarjabek, a Smer képviselője szerint a kormányfő nagyon alábecsülte ezt a helyzetet. „Ez csak kommunikáció kérdése – ha a kormányfő eljött volna a frakció ülésére, másképp végződött volna ez az egész. Mi elmondtuk volna véleményünket, megbeszéltük volna, s elkerülhettük volna ezeket az eltúlzott kijelentéseket. A kormányfő viszont nem jött el” – mondta Jarjabek.

Martin Glváč frakcióvezető szerint további probléma volt, hogy a jelenlegi parlamenti ülés előtt nem tárgyaltak a koalíciós pártok frakciói, mert senki sem kezdeményezett ilyen ülést.

Danko: Le kell nyugodni!

A legnagyobb problémája az SNS képviselőinek volt a bérek befagyasztásával, a párt elnöke, Andrej Danko viszont azt állítja, véget kell vetni „ennek az őrületnek”, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a probléma megoldódjon. Saját bevallása szerint a mediátorszerepét is hajlandó vállalni. Néhány hónappal ezelőtt viszont még ő volt az, aki az eddigi legnagyobb koalíciós válságot idézte elő, amikor egyoldalúan felmondta a koalíciós szerződést. „Megértem az alelnökömet (Hrnko – a szerk. megj.), akit tisztelek, Bugár urat is, s megértem a miniszterelnök indulatait is. Most az kell, hogy lenyugodjanak a kedélyek” – közölte tegnap Danko.

Az OĽaNO saját javaslattal rukkol elő

Bugár Béla, a Híd elnöke állítja, örül annak, hogy lépésről lépésre közelebb kerültek a közjogi méltóságok bérezésének rendszerszerű megoldásához. „A koalíciós pártok frakcióinak konstruktív a hozzáállása, ám ez csak az első lépés. A második egy közös tárgyalás lesz, meg kell vitatni a problémát” – mondta Bugár, hozzátéve: nem abban látja a problémát, hogy emelni kell-e a képviselők fizetését vagy sem, hanem abban, ahogyan a miniszterelnök ezt kezelte.

Az ellenzéki OĽaNO képviselői viszont nem látnak okot arra, hogy a bérek befagyasztásáról szóló javaslatról csak jövő héten szavazzanak, ezért a holnapi ülésen egy másik törvényhez saját módosító indítványt terjesztenek be a fizetések befagyasztásáról. „Ha a Smer képviselői komolyan gondolják azt, amit mondtak,s végre meg akarják oldani ezt a problémát, akkor megszavazzák javaslatunkat” – közölte a párt lapunknak elküldött sajtónyilatkozatában. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?