Pinte: „Nincs veszítenivalónk”

<p>Két hete Pinte Attila az NB I-ben szereplő Haladás másodedzője, az egykori 31-szeres válogatott labdarúgó Michal Hipp munkáját segíti. A negyvenhat éves szakemberrel két nappal azután beszélgettünk, hogy a szombathelyi együttes nagy meglepetésre legyőzte a Ferencvárost.</p>

Mikor kérte fel Michal Hipp, hogy legyen a segítője?

Röviddel azután, hogy a Haladás vezetői öt jelölt közül őt választották vezetőedzőnek. Pontosan november tizenharmadikán, hétfőn.

Azonnal igent mondott?

Természetesen. Ilyen ajánlaton nincs mit gondolkodni. Még aznap elindultunk Szombathelyre.

Előtte is figyelte az NB I-t?

Igen. Bevallom, már korábban is felmerült a nevünk a Haladásnál, ám a klubvezetők úgy döntöttek, hogy házon belül oldják meg az edzőcserét. Akkor Pacsi Bálint váltotta fel Mészöly Gézát.

Rázós meccsek vártak a bennmaradásért küzdő csapatra.

Nincs veszítenivalónk. Bíztunk benne, hogy sikerül felráznunk a padlón levő gárdát. Igaz, rendkívül rövid idő állt a rendelkezésünkre a balmazújvárosi bajnokiig. Meg kellett ismerni a játékosokat. Az újonc otthonában 35 percig nagyon jól fociztunk, és megérdemelten vezettünk. Később fordítottak a hazaiak, mi pedig a hajrában két ziccert kihagytunk, így vereséggel kezdtünk.

A Fradi ellen viszont sikerült a bravúr.

Az egész héten nagy odaadással dolgoztak a játékosok, lerítt róluk az elszántság. Meg is leptük a toronymagas esélyes Fradit, az első félidőben jobbak voltunk, kár, hogy gólunk után gyorsan kiegyenlítettek a vendégek. A szünet után sem engedtük kibontakozni a zöld-fehéreket, akiknek mindössze egy komoly helyzetük akadt, amit Varga Roland kihagyott. Aztán jött a mi csereemberünk parádés gólja. Kiss Tamás nagy tehetség, aki nem mindennapi találattal ünnepelte pénteki 17. születésnapját. A hajrában taktikus játékkal megőriztük az előnyünket. A hármas sípszó után hatalmas ünneplés következett. Kevesen hitték, hogy győzelemmel avatjuk fel a felújított stadiont.

Erőnlétileg milyen csapatot vettek át?

Mit mondjak, nem a legjobb kondiban van a csapat… Egy kiadós téli alapozás után biztos, hogy tavasszal nem lesznek ilyen jellegű problémáink.

Fia, Patrik nyár óta szerepel a Haladásban. Biztosan ő is segített a játékosok megismerésében.

Nemcsak ő, hanem mindenki igyekezett segíteni.

Miért nem volt nevezve Patrik a balmazújvárosi meccsre?

Mert úgy döntött a vezetőedző.

Hogy érzi magát Szombathelyen?

Remekül. A játékosok hozzáállásával nincs gond, öröm velük dolgozni. Mišóval már látjuk, milyen posztokon kellene erősítenünk. Mindent megteszünk azért, hogy ebben a gyönyörű stadionban jövő ősszel is élvonalbeli meccsek legyenek.

Meddig szól a szerződése?

A bajnokság végéig, ám ha bennmaradunk, automatikusan újabb egy évig érvényes a megállapodásunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?