175 ezren élnek segélyből

Pozsony |

<p>A javuló munkapiaci helyzetnek köszönhetően egyre kevesebben szorulnak rá az állam támogatására. Az anyagi szükséghelyzetben levőknek folyósított&nbsp;segélyt&nbsp;idén októberben már csak nem egész 80 ezren vették igénybe, de még mindig több mint 175 ezren élnek&nbsp;segélyből.</p>

Havonta csaknem 11 millió eurót fizet ki az állam szociális segélyként, ebből mintegy 175 ezer ember él, ennyi ugyanis azok száma, akiket a hivatal a segélyezettekkel együtt elbírált személyekként – házastárs, gyerekek – tart nyilván. Ez alapján egy rászoruló átlagosan 62 eurót kap az államtól. A segélyből élők száma az elmúlt évben 20 ezerrel csökkent, de még így is a teljes lakosság 3,2 százalékának a segély jelenti a rendszeres havi bevételt. Ők azok, akiknek a bevétele nem éri el a létminimumot, ami egyedül élő esetében csaknem 200 euró, az egy háztartásban élők esetében a második felnőttre azonban már csak 139,16 eurót, a gyermekekre pedig 91,06 eurót számolnak. 
A munkaügyi tárca által közzétett jelentés szerint az egyes régiók között továbbra is látványos különbségek vannak, a legtöbb segélyezett azokban a régiókban él, ahol magas a munkanélküliség.

A segélyre a legtöbben a Rimaszombati járásban szorulnak rá, csaknem 12 ezren, ami a járás lakosságának a 14 százaléka. Itt csak októberben csökkent 20 százalék alá a munkanélküliség, a hivatal adatai alapján 19,83%-os volt, ami azt jelenti, hogy az összes nyilvántartott munkanélküli száma 9045 volt. A sorban a Nagyrőcei járás következik 5,6 és a Gölnicbányai járás 3,7 ezer segélyezettel. Az előbbiben ez az összlakosság 14, az utóbbiban a 12 százaléka. A legkevesebben már hagyományosan az ország nyugati járásaiban élők igénylik ezt a támogatást. Pozsony egyes járásaiban ezek aránya 0,14 és 0,30 százalék között mozog, de például a Szenci járásban is csupán 0,22 százalék, ami 177 segélyezettet jelent. A szociális támogatások teljes havi összege októberben 13,484 millió euró volt, ebbe azonban már beleszámítják például a kiegészítő segélyt, amit a frissen elhelyezkedett segélyezettek 12 hónapon át kaphatnak az államtól, vagy az iskolai étkeztetés költségeit a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az év első 10 hónapjában az állam összesen 123 millió eurót költött a segélyekre, a szociális támogatásokra pedig összesen csaknem 147 millió euró fogyott el. 

A szociális támogatások összege korántsem a legnagyobb tétel az állam szociális jellegű kiadásainak sorában. Családtámogatásra például havonta 62 millió eurót költ, amiből a legnagyobb tétel a gyermekgondozási segély – havi 30,7 millió euró –, majd a családi pótlék – havi 25 millió euró. (SITA, mi, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?