Nem volt teljesen vértelen a zimbabwei puccs

Harare |

<div>A múlt heti zimbabwei puccs idején őrizetbe vett Ignatius Chombo pénzügyminisztert jelenleg kórházban ápolják &ndash; mondta el az ügyvédje.</div>

Lovemore Madhuku szerint Chombo a kezén, a lábán és a hátán szenvedett sérüléseket, és egy egész héten át bekötött szemmel ült cellájában. Korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták, a bűncselekményeket állítólag még tartományi miniszterként követte el több mint egy évtizeddel korábban – tette hozzá az ügyvéd. „Ez brutális és könyörtelen módja az ellenfelekkel való bánásmódnak” – vélekedett. A volt pénzügyminisztert a Robert Mugabe elnök elleni múlt heti puccs idején vette őrizetbe a katonaság azzal az indokkal, hogy megtisztítja az államfő környezetét a bűnözőktől. Chombót ma átadták a rendőrségnek, majd kórházba vitték. Eközben Emmerson Mnangagwa korábbi alelnök, az ország új vezetője Mugabéval személyesen találkozva is megígérte, hogy a lemondott államfő és családja biztonságban lesz Zimbabwéban – közölte az állami média. A Reuters hírügynökség is olyan értesüléseket szerzett, hogy cserébe Mugabe lemondásáért az új hatalom vállalta, hogy nem fogja felelősségre vonni, és szavatolja biztonságát. Mugabe tudatta, hogy Zimbabwéban akar meghalni, s nem tervezi, hogy külföldi száműzetésbe vonul. Egy kormányzati forrás szerint Mugabének nagyon fontos volt, hogy szavatolják számára a biztonságot, tartott ugyanis a felesége elleni népharagtól.  A The Herald című állami napilap úgy tudja, hogy a megbuktatott elnök fáradtságra hivatkova várhatóan nem vesz részt Mnangagwa mai beiktatásán, amelyet egy hararei stadionban tartanak. Ebbe Mnangagwa is beleegyezett. A Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) kormányközi szervezet pénteken hangsúlyozta: kész szorosan együttműködni a jövendőbeli vezetővel és kormányával. A 16 tagországgal rendelkező szervezetet soros elnöke jelenleg a Dél-Afrikai Köztársaság. Mugabe 37 évig irányította Zimbabwét, de elszámította magát azzal, hogy menesztette Mnangagwa alelnököt. A hadsereg pár nappal később államcsínyt hajtott végre, és az államfőt családjával együtt házi őrizetbe vette. Rövidesen a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió – Hazafias Front (ZANU-PF) is kihátrált mögüle, és a párt vezetése megfosztotta elnöki tisztségétől, majd kezdeményezte az elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítását. Robert Mugabe a parlamenti vita alatt végül bejelentette lemondását.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?