Amadinda-Presser szilveszter 17. alkalommal, a Szent Efrém Férfikarral

Budapest |

<p>Immár tizenhetedik alkalommal tart közös szilveszteri koncertet az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor. A Zeneakadémia nagytermében ezúttal a Szent Efrém Férfikar a produkció vendége.</p>

Rácz Zoltán, az Amadinda vezetője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nagy érdeklődés miatt idén is dupla koncertet tartanak december 31-én: az első 19 órakor, a második 22 óra 45 perckor kezdődik.

Az első részben a hagyományokhoz híven klasszikus műveket játszanak, majd - a második etapban már az újévben - egy Strauss-polkával folytatják, aztán lazább, tréfásabb darabok következnek Presser Gábor és a tizenöt éve alakult együttes, a Szent Efrém Férfikar közreműködésével. Bubnó Tamás, a férfikar művészeti vezetője kiemelte: egy több száz éves görög köszöntővel, az LGT Embertelen dalával és Arvo Pärt észt zeneszerző egyik művével is készülnek.

"Az Amadinda-Presser szilvesztereknek eddig is voltak visszatérő vendégei, Karácsony János, az LGT gitárosa, énekese négy alkalommal is játszott velünk. Mostani vendégünk, a Szent Efrém Férfikar is fellépett már a műsorban 2012-ben, akkor még a Müpában, és egyébként is több közös produkcióban szerepeltünk, például Steve Reich művének magyarországi bemutatóján" - idézte fel Rácz Zoltán.

Bubnó Tamás arról beszélt, hogy a Szent Efrém Férfikar 2012-ben átalakult: egyrészt addigi 12-14 fős létszámuk nyolcra szűkült (közülük hatan fiatalok), másrészt a korábban a bizánci vokális kultúrára épülő repertoárjukban a Mediterráneum és a magyar zenék felé fordultak. Hozzátette: külföldön tőlük nem az orosz zenéket akarják hallani, inkább Bartók, Kodály, Ligeti műveit.

"Izgat minket a ritmikai kihívás, ami az Amadinda és Presser Gábor mellett nagyszerű lehetőség" - jegyezte meg Bubnó Tamás.

1992-ben az Amadinda, az LGT és a Trio Stendhal közös lemezt készített Zörr címmel, majd 2001-ben elkezdődtek a közös Amadinda-Presser szilveszteri koncertek, amelynek sorában az idei immár a tizenhetedik lesz. Számos vendég lépett már fel ezeken az esteken, közöttük volt mások mellett Marton Éva, Ránki Dezső, Szakcsi Lakatos Béla, Falusi Mariann, Karácsony János, Rúzsa Magdi vagy tavaly a Hot Jazz Band.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"295050","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Az Európában a legrégebb óta, ráadásul változatlan felállásban működő ütőegyüttes december 28-án vendégként fellép a Muzsikás együttes hagyományos karácsonyi koncertjén a Müpában, jövő februárban Chicagóban a Grammy-díjas Eighth Blackbird együttessel lesz közös fellépésük, a Budapesti Fesztiválzenekarral a Bernstein-maratonon játszanak a Müpában, az Amadinda Percussion Project keretében pedig március 28-án a Zeneakadémián adnak műsort fiatal muzsikusok bevonásával.

A 2002-ben alakult Szent Efrém Férfikar 2006-ban megnyerte a lengyelországi nemzetközi ortodox egyházzenei fesztivált, a következő években szinte valamennyi kontinensen koncerteztek. Eddig tíz CD-felvételük jelent meg, több kortárs zeneszerző írt műveket számukra, köztük Dukay Barnabás és Alberto Schiavo. Jelenlegi tagjai: Nagy Bertalan, Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Bubnó Tamás, Bubnó Márk, Pechan Kornél, Oláh Marcell és Tóth Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?