Rendhagyó produkcióval kezdi az adventi turnét a Ghymes

Pozsony |

<p>Rendhagyó produkcióval kezdi idei adventi koncertsorozatát a Ghymes együttes. November 27-én Pozsonyban, a Szlovák Rádió hangversenytermében három zenekar játszik majd, lengyel, cseh, szlovák és magyar népzenei dallamok is felcsendülnek.</p>

Zuzana Homolová énekesnőt a szlovák népzenei hagyományok ápolójaként régi barátság fűzi a Szarka fivérekhez. 1999 és 2000 között Homolová vezette a Szlovák Televízió Teremtsünk csendet (Urobme si ticho) című műsorát, amely népzenével foglalkozó és népzenét feldolgozó előadókat mutatott be. Ebbe a műsorba hívta meg a Ghymest, amely akkor szerepelt először a szlovák tévében, ezzel vált népszerűvé szlovák körökben is.

„Szívesen idézem fel azokat az élményeket is, amikor a szlovák tévés szereplést követően Budapestre és számos szlovákiai helyszínre hívtak minket koncertezni. Ezt az együttműködést sokéves szünet követte, ezért nagyon örülök, hogy most ismét találkozunk majd a színpadon” – mondta Zuzana Homolová a november 27-i koncertet beharangozó sajtótájékoztatón. Homolová, aki jelenleg a Trojka Z. H. nevű formációjával zenél, elsősorban cseh és szlovák népballadák feldolgozásaival vált ismertté. A repertoárján szereplő dalok nem csak Csehország és Szlovákia területéről származnak, az archaikus nyelvezetű balladák némelyike a Magyarországon és a Vajdaságban élő szlovákok körében maradt fenn.

Homolová két évtizede működik együtt a szlovák népzene egyik legfontosabb szakértőjével, Stano Smetanával. Duójuk kilenc évvel ezelőtt Miloš Železniak gitárossal bővült, aki az alternatív dzsessz világából érkezett, és a formáció zenéjét az addigitól alapvetően eltérő, izgalmas vonásokkal egészítette ki.

A koncerten fellépő harmadik zenekar a Kapela Zbójnícka lesz, amely elsősorban lengyel népzenét játszik, de dalaiban a Kárpátok teljes vonulatának zenei világából merítenek. A Ghymessel eddig még nem szerepeltek együtt. „Csodálatos, kőkemény, autentikus népzenét játszanak, ami nekem különösen a szívem csücske” – mondta Szarka Tamás, aki szerint óriási jelentősége lehet annak, ha a kultúrák közötti együttműködés a zenében is megvalósul. A zenekarok felváltva játszanak majd, végül pedig egy közös dal is elhangzik. A koncertet élőben sugározza a Pátria, a Bartók és a Devín rádió. A főszervező Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet, amely a visegrádi négyek magyar elnöksége okán egyfajta tudatos határátlépésre kérte fel a koncerten közreműködőket.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"213072","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A Ghymes számára ez a fellépés egyben az adventi koncertturné első állomása is. A karácsonyi időszak sűrűnek ígérkezik az együttes életében, hiszen az elkövetkező hetekben tíz különböző helyen játszanak. Magyarországon és Erdélyben is adnak koncertet, továbbá háromszor zenélnek a szlovákiai közönség előtt – a pozsonyi fellépést követően december 16-án Komáromban, december 29-én pedig Galántán. A zenekart mindenütt a helyi gyermek- vagy felnőttkórus egészíti ki a színpadon. Karácsonyi fellépéseik jótékony célúak – Galántán a helyi magyar alapiskola számlájára érkezik a bevétel.

Havran Kati

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?