Megint cementtel öntötték le az örök lángot a kijevi Dicsőség parkban

Kijev |

<div>Ismeretlen tettesek ismét leöntötték cementtel és így eloltották a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére létesített örök lángot a kijevi Dicsőség parkban.</div>

Az elkövetők a mécsesben egy keresztet hagytak. Jelenleg a hatóságok szakemberei a helyszínen vizsgálódnak, kiérkeztek a tetthelyre a gázszolgáltató munkatársai is, mivel az örök láng gázzal működik. Ez a második ilyen incidens rövid időn belül. A mostanit megelőzően november 7-én öntötték le ismeretlen elkövetők az örök lángot. A kiérkező rendfenntartók a helyszínen azt látták, hogy az örök mécsest cement fedi, körülötte pedig nyolc vödröt hagytak szétdobálva az elkövetők. Áprilisban az örök láng körüli bronzdíszítést lopták el ismeretlenek.  2010 decemberében a Testvériség nevű neonáci szervezet egyik tagja, Anna Szinykova azzal fejezte ki ellenszenvét a szovjet emlékművel szemben, hogy rántottát sütött a láng fölött. 2012 októberében – még az Európa-párti és hatalomváltó Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök hivatali ideje alatt – ezért három év börtönbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve. 2014 novemberében azonban bűncselekmény hiányában felmentette Kijev egyik kerületi bírósága.  Az ukrán parlament 2015 áprilisában törvényt fogadott el, amelyben egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. A kommunista emlékművek eltávolításáról 2015. november végén hozott rendeletet a kulturális minisztérium. Két év alatt több mint ezer emlékművet – főként Lenin-szobrokat – távolítottak el a közterekről. Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője augusztusban számolt be arról, hogy gyakorlatilag az összes Lenin-szobrot elbontották Ukrajnában, szám szerint 1320-at. Hozzátette, hogy már csak az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget és a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatti területeken vannak, illetve esetleg néhány eldugott kistelepülésen lehetnek még kint közterületen a kommunista forradalom vezérét ábrázoló emlékművek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?