Lengyelország a Kreml kottájából játszik

Brüsszel/Varsó |

<div>Élesen bírálta a varsói vezetés politikáját Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, mert az elmúlt évek lengyelországi fejleményei tökéletesen illeszkednek Oroszország terveibe.</div>

„Feszült vita Ukrajnával, elszigetelődés az Európai Unióban, elmozdulás a jogállamiságtól és a bírói függetlenségtől, támadás a nem kormányzati szektor és a szabad sajtó ellen. A kormánypárt stratégiájáról vagy a Kreml tervéről van szó? A kettő túlságosan hasonlít ahhoz, hogy nyugodtan alhassunk” – írta az egykori lengyel miniszterelnök a Twitteren. Válaszüzenetében Beata Szydlo lengyel miniszterelnök azzal vádolta Tuskot, hogy az Európai Tanács elnökeként semmit nem tett az országért, pozícióját arra használja fel, hogy támadja a lengyel kormányt. Februárban az uniós tagállamok közül egyedül Lengyelország szavazott az ellen, hogy Donald Tuskot két és fél évre újraválasszák az Európai Tanács élére. Az utóbbi években számos bírálat érte a 2015-ös lengyelországi választások nyomán abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság (PiS) pártot, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek. Donald Tusk nem találja a helyét az európai unió politikai életében, ezért megpróbál beleavatkozni a lengyel belügyekbe, Twitter-bejegyzése kétségbeejtő frusztrációjának kifejeződése – jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter az Európai Tanács elnökének üzenetére reagálva. A külügyminiszter szerint ahhoz képest, hogy az Európai Unió milyen válságokon ment keresztül az elmúlt két-három évben, Tusk európai tanácsi elnökként meglehetősen passzív volt.  Waszczykowski szerint Tusk bejegyzése két szempontból is ellentmondásos. Egyrészt elferdíti a nemzetközi politikát és a lengyel külpolitikát, nevezetesen az Ukrajnával kapcsolatos eseményeket, hiszen Lengyelország ebben a kérdésben is saját érdekeit védi, és nem áll Oroszország oldalára. Másrészt ismét beleavatkozik a lengyel belpolitikába, ami arra utal, hogy nemzetközi pozíciója ellenére még mindig a mélyen el van köteleződve a lengyel belpolitikai csatározások egyik oldala mellett. Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki hivatal vezetője úgy reagált Tusk bejegyzésére, hogy az Európai Tanácsnak, amelynek ő a feje, fegyelmit kellene adnia neki a lengyel belpolitikába való beavatkozásáért. „Az EU történetében Tusk az egyetlen magas poszton lévő tisztségviselő, aki ilyen nyíltan beleavatkozik egy tagország belpolitikájába” – szögezte le.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?