Fordulat: tovább erősködik a 93 éves diktátor

Harare |

<div>A várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében Robert Mugabe zimbabwei államfő.</div>

Ezzel szemben azt mondta, ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán. A hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást. Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal egyik nevének elhallgatását kérő illetékese a televíziós beszéd előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba. „A kongresszus néhány hét múlva összeül. Én fogok elnökölni a vitán” – mondta Mugabe általános meglepetésre. A televízióban mondott beszédében elismerte, hogy bírálja őt pártja, a hadsereg és a közvélemény, de nem beszélt a lemondásáról. A zimbabwei háborús veteránok vezetője, Chris Mutsvangwa, a Mugabe menesztését célzó kampány vezetője a televíziós beszéd után a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy folytatják a tervezett alkotmányos vádemelési eljárást, és tömegtüntetéseket ígért szerda estére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?