Kína a Szovjetunió sorsára juthat, ha nem győzi le a korrupciót

Peking |

<p>Szovjet típusú összeomlás várhat Kínára, ha az ország vezetése nem lép fel még határozottabban a korrupció ellen - figyelmeztetett a Zsenmin Zsipao című központi pártlap szerdai vezércikkének szerzője.</p>

Jang Hsziao-tu, akit októberben újonnan választottak be a Kínai Kommunista Párt 25 tagú politikai bizottságába, leszögezte: ha nem sikerül legyűrni a korrupciót, akkor fennáll a veszély, hogy "a vörös ország színt válthat".

Szokatlanul közvetlen és éles megfogalmazású bírálatában Jang úgy vélte, hogy "egy korábbi időszakban" hagyták, hogy a korrupció olyan méreteket öltsön, amelynek következtében a párt vezetése meggyengült, lazult az ellenőrzés, és ideológiai fásultság uralkodott.

"A párt és az ország népe ugyanarra a régi útra léphet rá, amely tönkretette a Szovjetuniót és a keleti blokkot" - írta Jang, aki egyben a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó ellenőrzési miniszter tisztségét is betölti.

Kifejtette: Hszi Csin-ping elnök forradalmi eredményeket ért el a korrupció elleni harcban azzal, hogy "a kés élét befelé fordította". Ugyanakkor a párt politikai ökoszisztémáját még számos szennyező tényezőtől meg kell szabadítani, és a korrupció elleni küzdelem továbbra is nehéz és összetett probléma. Jang hozzátette azt is, hogy e tekintetben már nincs visszaút, csak előre lehet haladni, és nem szabad szünetet tartani vagy megpihenni.

A pártlapban megjelent legújabb vezércikk erős jelzés abba az irányba, hogy Hszi Csin-ping továbbra is mélyen elkötelezett a korrupció felszámolása mellett, annak ellenére, hogy pár hete az elnök jobbkezének, Kína második legnagyobb hatalmú politikusának számító Vang Csi-sant leváltották a korrupció elleni hivatal éléről.

Vang Csi-san utódja, Csao Le-csi egyébként hasonlóan erős szavakat használó vezércikket írt a témában a Zsenmin Zsipao múlt szombati számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?