Autógyár érkezhet Kelet-Szlovákiába

Pozsony |

<p>Szlovákia jó eséllyel pályázik egy újabb autóipari nagyberuházásra. Ha sikerrel járna, végre a keleti országrészben is megjelenhetne egy nagyobb beruházás.</p>

Régiónkban ezúttal az elektromos autókat gyártó kínai Zhi Dou társaság keres megfelelő helyszínt, miközben a lehetséges célpontok között szerepel Szlovákia is. A hírt elsőként megszellőztető Hospodárske noviny gazdasági napilap információi szerint a kínaiak új üzemüket 400 millió eurós beruházásból építenék fel, és a gyártást már 2020-ban szeretnék megkezdeni. „Havonta nagyjából 3 ezer elektromos autó gyártását tervezzük, aminek köszönhetően mintegy 500 embernek adhatnánk munkát” – nyilatkozta Branislav Kocper, a Volvóval egy csoportban levő Zhi Dou Slovensko ügyvezetője. Az új üzemben a kétüléses, 30 kilowatt teljesítményű, D2-es modelljüket gyártanák, amely egy feltöltéssel 260 kilométert képes megtenni.

Szlovákiának azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen az üzemért Lengyelországgal, Magyarországgal, Szlovéniával és Romániával kell megküzdenie. Az esélyes régiók között szerepel Kocper szerint ezúttal azonban Kelet-Szlovákia is. „A nagy autóipari beruházások eddig rendre az ország nyugati nagyvárosaiban telepedtek le, Kelet-Szlovákiában azonban több érdekes ipari park is található, amelyek kiváló infrastruktúrával rendelkeznek, és a közelükben több lehetséges beszállító cég is üzemel” – tette hozzá Kocper. Boris Tomčiak, a Finlord elemzője szerint, ha a kínai cég Kelet-Szlovákiában telepedne le, az államtól is nagyobb támogatásra számíthatna, ráadásul az alkalmazottak keresésével sem lenne olyan sok gondja, mint ha Nyugat-Szlovákiát választaná. „A Zhi Dou Európában ugyan nem annyira ismert cég, világviszonylatban azonban az elektromos autók gyártóinak az élvonalába tartozik” – mondta Martin Krištoff, a Capital Markets elemzője.

A 2011-ben alapított cégnek Kínában 4 üzeme van, jelen van már Hollandiában is, Dél-Koreában pedig most építi legújabb üzemét. Az egyik legnagyobb felvevőjüknek Olaszország számít. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?