Kalmár örült, Holman nem

Kalmár örült, Holman nem

<p>A pénteki, dunaszerdahelyi rangadót követően a győztes gól szerzője, Kalmár Zsolt, valamint a Slovanban játszó Holman Dávid értékelte a meccset lapunknak.</p>

„Nagy érzelmek törtek ki belőlem a győztes találatom után. Jól játszottunk, 3-4 góllal is nyerhettünk volna. Az első félidőben is mi próbáltunk irányítani, de voltak eladott labdáink, amelyekkel meg tudott indulni a Slovan. A szünet után egyértelműen jobbak voltunk: türelmesebben játszottunk és megérdemelten fordítottunk – mondta az Új Szónak Kalmár Zsolt. – Ilyen fantasztikus közönség előtt nem lehet rosszul futballozni. Hetek óta éreztük a felfokozott hangulatot a városban, tudom, hogy ez az év legfontosabb meccse itt mindenkinek Dunaszerdahelyen. Nagyon boldog vagyok, hogy minden magyar embernek örömet szereztünk. Úgy érzem, beloptam a drukkerek szívébe magamat. Remélem, ezen az úton tudjuk folytatni, szeretnénk a tabella elején végezni. Az jelenleg nem foglalkoztat, hogy ez a játék elegendő-e a válogatottsághoz, szeretnék legalább így focizni minden meccsen, és akkor előbb-utóbb jön majd a meghívó.”

Holman Dávid hiába adott gólpasszt, mégis kikapott a Slovan. „Tudtam, hogy ez egy nagy rangadó lesz, a találkozó közben viszont ki tudom zárni a külső hangokat, de az atmoszféra, amit teremtettek a szurkolók, az csodálatos volt – szögezte le Holman Dávid. – A szünetig nekünk volt több helyzetünk, a második félidőben viszont a DAC átvette a kezdeményezést. Helyenként nehéz helyzetbe hoztak bennünket, sajnos, ismét pontrúgás után kaptunk gólt. Úgy érzem, hogy a döntetlen igazságosabb lett volna, de ilyen a futball. Jelenleg gödörben vagyunk, remélem, az új edző vezetésével hamarosan kilábalunk a hullámvölgyből.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?