A fegyelmi bizottság tagjait fenyegetik a Slovan ultrái

<p>Pénzjutalmat ajánlottak a pozsonyi Slovan futballcsapatának ultrái azoknak, akik információt adnak a Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága tagjainak lakhelyéről. A szövetség együttműködik a rendőrséggel, és jogi lépéseket is tesz az ügyben.</p>

A futballszövetség fegyelmi bizottsága kedden úgy határozott, hogy a pozsonyi Slovan szurkolóit a következő idegenbeli meccsükön kitiltja a vendégszektorból, mert Aranyosmaróton sportszerűtlenül viselkedtek és pirotechnikát is használtak.

Az ítélet ellen a pozsonyi klub is felemelte a hangját, közleményében úgy fogalmazott, hogy a fegyelmi bizottság kettős mércét alkalmaz, mivel a korábbi esetekben a pirotechnika használatát csak megrovással, figyelmeztetéssel vagy pénzbírsággal büntette.

Az Ultras Slovan szurkolói csoport azonban ennél jóval tovább ment, és a Facebookon a következő felhívást tette közzé: „Pénzdíjat írunk ki a fegyelmi bizottság tagjaira. Pénzdíjat írunk ki, hogy megtudjuk a fegyelmi bizottság tagjainak a lakhelyét. Az elnök Vlk lenne ideális, vagy valaki más, aki Pozsonyban vagy a környéken lakik. Ne féljetek. Nem akarjuk fizikailag bántalmazni őket, és sehogy máshogy megsérteni a jogaikat. Hogy mire kell nekünk ez az információ, azt megtudjátok, ha már meglesz valamelyik cím.”

Ezután következik felsorolva a fegyelmi bizottság 12 tagjának a neve.

Az Ultras Slovan oldal kezelője egy kommentben még hozzáteszi: „Az eredmény mindannyiótokat szórakoztatni fogja, és megmelengeti az égszínkék szívecskéteket.”

Információink szerint a fegyelmi bizottság több tagjai is a rendőrséghez fordult, mert nem érzik magukat biztonságban.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Szlovák Labdarúgó-szövetséget is. „A fegyelmi bizottság rendelete olyan reakcióhullámot indított el, ami már túllépte a társadalmilag korrekt környezet számára elfogadható határokat. Az egyes esetek megítélésekor a fegyelmi bizottság a releváns adatok és tények alapján jár el, és szankcióinak nem csak az a célja, hogy megtorolja a bűnösöket, hanem az is, hogy megvédje a futballmeccsek többi látogatóját. A közösségi oldalakon olvasható megnyilatkozásokat a Szlovák Labdarúgó-szövetség a fegyelmi bizottság függetlenségére irányuló támadásként értékelni, amire még nem volt példa a futballközegben. Ezért a szövetség intenzíven együttműködik a rendőrséggel, és jogi lépéseket is tesz az ügyben. A Szlovák Labdarúgó-szövetség egyúttal élesen elhatárolódik a gyűlölet és az erőszak minden megnyilvánulásától. A szövetség kéri a futballbarátokat, ne engedjenek egy ellenséges hangulatban lévő csoport nyomásának” – áll a SFZ lapunknak eljuttatott állásfoglalásában.

A Slovan ultrái a közösségi oldalakon arról is beszélgetnek, a tiltás ellenére el kellene utazniuk Dunaszerdahelyre, és a stadionon kívül demonstrálni, mit gondolnak a szövetségről és a DAC-ról.

Ennek kapcsán megkerestük Both Péter dunaszerdahelyi rendőrkapitányt, számolnak-e esetleg ilyen rendbontással. „A Slovan-drukkerek kitiltása nem befolyásolta a biztonsági intézkedéseket, szinte ugyanaz a forgatókönyv, mint ha ők is ott lennének a stadionban. Arra is fel kell készülni, hogy néhányan eljönnek Dunaszerdahelyre” – mondta lapunknak Both Péter.

Mivel most nem kell számítani a pozsonyiak vonulására, nem lesz lezárva a vasút és a stadion közötti útszakasz, a város lakosainak csak kisebb korlátozásokra kell számítaniuk a stadion környékén. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?