A Real eladhatja Bale-t, a porcelánembert

<div>A La Liga tizedik fordulójában a Real Madrid idegenben 2&ndash;1-re kikapott a katalán Giro&shy;nától, ami azt is jelenti, hogy a királyi gárda a Betis elleni hazai vereséget (0&ndash;1) követően újra megbotlott. A pályán ezúttal sem volt ott Gareth Bale, aki a leigazolása óta tulajdonképpen már egy teljes szezont, 68 mérkőzést hagyott ki különböző sérülések miatt.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Túlzás lenne azt állítani, hogy repülőrajtot vett a spanyol bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid.  A Girona elleni mérkőzésre úgy készült a csapat, hogy ebben az idényben eddig hét hazai fellépése volt a gárdának, és csak 11 gólt szerzett, miközben a bajnokságban már tíz, a BL-ben a Tottenham elleni iksszel pedig két pontot bukott a maximális mennyiséghez képest.  A hazai szenvedés után az újabb vereséggel a Real 13 meccses idegenbeli győzelmi sorozata is véget ért a La Ligában, így hátrányuk immár nyolc pont a listavezető Barcelona mögött. A szerény teljesítményhez még egy adalék: Zinedine Zidane csapatának gólkülönbsége +10, a Barcelonáé +25, vagyis elsősorban a csapat gólképessége csökkent drasztikusan tavaly óta.  Gyenge volt a szezonkezdet Legutóbb az 1942/1943-as idényben volt ennél rosszabb a hazai góltermés a bajnokság első felében, amikor a gárda még nem is a Santiago Bernabéuban játszotta az otthoni meccseit. Pedig a középpálya mindent próbál megtenni annak érdekében, hogy eredményes legyen a csapat, a Toni Kroos, Luka Modric, Isco trió összesen 207 passzt hajtott végre a támadóharmadban, ennek ellenére a BL-ben részt vevő 32 együttes átlaga (16,16) alatti, 14 százalékos a kapura lövésekre vetített gólszerzési hatékonysága a klubnak. Persze a kevés szerzett gólban közrejátszik az is, hogy Karim Benzema kisebb sérülés, Cristiano Ronaldo pedig eltiltás miatt kényszerült kihagyni rövidebb-hosszabb időt a szezon elején. És persze ott van Gareth Bale szinte állandó sérülése, ami egyébként bizonyos szempontból igen nagy hasznára vált a csapatnak az előző idényben, hiszen ennek köszönhetően váltott át 4-3-1-2-es rendszerre Zinedine Zidane, és került vissza a csapatba az élete formájában futballozó Isco.  Bale konstans sérüléshulláma a válogatottat is megviselte: Wales a vb-selejtezők utolsó fordulójában kikapott Írországtól, és nem érte el a pótselejtezős helyet sem. Ezzel szinte egy időben a Walesi Labdarúgó-szövetség díjazta 2017 legjobb walesi játékosait. Négy év után először nem Gareth Bale kapta meg a legjobb férfijátékosnak járó díjat, de a Real Madrid sztárja így sem maradt trófea nélkül.A szövetség az idén Chris Guntert, az angol másodosztályú Reading 81-szeres válogatott védőjét látta a legjobbnak, így megszakadt Bale remek sorozata. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes támadó 2013 óta egymás után négyszer érdemelte ki az elismerést. A szurkolók szavazatai alapján Joe Allen, míg a játékosok szerint Bale lett a legjobb, vagyis a csapat szupersztárjának a renoméja már csak az öltözőben tart ki, ha úgy tetszik.  Bale távozhat a Realtól? Hanyatló formája ellenére a Manchester United és José Mourinho tárt karokkal várta a szélsőt a nyári átigazolási szezonban. Az angol sztárcsapat a hírek szerint 92 millió fontról szóló ajánlatot rakott le a Real Madrid asztalára Gareth Bale játékjogáért. José Mourinho azóta többször is úgy nyilatkozott, arra számít, hogy még csatlakozhatnak játékosok a Vörös Ördögök keretéhez, akár télen is, és nem mondott le Gareth Bale megszerzéséről sem.Az angol lapok szerint a 92 millió fontos ajánlatot megfontolhatják Madridban, hiszen 4 évvel ezelőtt a Tottenhamnek 86 millió fontot fizettek a walesiért, akinek értéke azóta már jócskán csökkent, főleg mert az elmúlt 1-1,5 évben nem igazán focizott csúcsformában. Erős szimbóluma a folyamatnak a BL-döntőben mutatott teljesítménye is: 2014-ben Bale a döntő egyik kulcsembere volt remek játékával és a hosszabbításban szerzett góljával, 2016-ban elsősorban azt lehet kiemelni vele kapcsolatban, hogy a tizenegyespárbajban értékesítette a maga büntetőjét, 2017-ben pedig már csak epizódszerepet kapott a 77. percben, csereként beállva.  A távozásának lehetőségét ugyanakkor árnyalja, hogy 2016-ban Gareth Bale három évvel, 2022. június 30-ig meghosszabbította szerződését a Real Madridnál. Spanyol lapértesülések szerint az új szerződéssel heti 350 ezer eurót kereshet, ám figyelembe véve, hogy egyre kisebb szerepe van a csapatban, illetve hogy hány meccset kell kihagynia sérülések miatt, a Real Madrid akár hamarosan megfontolhatja a walesi sztár eladását.  

GARETH BALE SÉRÜLÉSEI A REAL MADRIDBAN 2013–2017

1. 2013/9/17

Gareth Bale az Estadio El Mad­rigalban debütált a Real Madridban 2013. szeptember 14-én a Villarreal elleni bajnokin – 62 percet töltött a pályán, és góllal mutatkozott be. Néhány nappal később, szeptember 17-én a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott a Galatasaray ellen – Iscót váltva, csereként lépett pályára a 64. percben. Azonban mielőtt a Santiago Bernabéuban is pályára léphetett volna a Getafe ellen, harmadik mérkőzése előtt máris megsérült: a bemelegítésnél húzódott meg a bal combja.  2. 2013/9/28 A sérüléséből visszatérő Bale a szünetben állt be az Atlético Madrid elleni bajnokin, de a mérkőzés végén ismét megsérült: ezúttal a jobb combja húzódott meg. Húsz napot volt sérült, október 19-én tért vissza a Málaga ellen.  3. 2013/12/7 A Real Madrid az Olimpic Xátiva ellen lépett pályára a Spanyol Kupában, de a pályán nem lehetett ott az influenzás Gareth Bale. 4. 2013/12/14 Bale a Real Madrid edzésén Arbe­olával csapott össze, melynek következtében megsérült a gázlóizma, amely a szárkapocs fején hátul, a sípcsont hátulsó felszínén található. 5. 2014/1/25 A Granada elleni összecsapás szünetében le kellett cserélni, mert meghúzódott a vádlija. Összességében tizenhárom napot és három mérkőzést hagyott ki.  6. 2014/4/4 Ezúttal a combja húzódott meg, hét napot kellett kihagynia.  7. 2014/10/18 Gareth Bale ezúttal farizom­prob­lémái miatt kényszerült pihenőre, mindkét BL-összecsapást kihagyta a Liverpool ellen, a bajnokságban pedig nem léphetett pályára a Levante, a Barcelona és a Granada ellen. Összesen huszonegy napig volt sérült.  8. 2015/4/18 A Real Madrid–Málaga mérkőzés még csak négy perce tartott, amikor Bale a lábához kapott: újra a gázlóizma sérült meg, ezúttal húsz napot és három mérkőzést hagyott ki.  9. 2015/9/15 A Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés mindössze 31 percig tartott Bale számára, ismét vádlisérülést szenvedett, és ezúttal tizennyolc napot és négy mérkőzést hagyott ki. 10. 2015/10/17 Alig tért vissza a pályára, a balszerencse sorozata folytatódott: a Levante elleni bajnokin ismét kiújult a sérülése, és a félidőben le kellett cserélni. Ismét négy mérkőzést hagyott ki huszonegy nap alatt. 11. 2016/1/17 A Sporting Gijón elleni bajnokin Bale a hetedik percben gólt szerzett, de ezúttal a jobb lábán sérült meg a gázlóizom. A félidőben le kellett cserélni, és csak nyolcmeccses kihagyást követően tért vissza. 12. 2016/4/16 A Getafe ellen kiütéssel nyert a Real Madrid idegenben is (1–5), Bale szerezte csapata harmadik gólját az 50. percben, de hét perccel később le kellett cserélni: a szokásoknak megfelelően Lucas Vázquez váltotta. A walesi szélsőnek a combja sérült meg, így kihagyta a Villarreal elleni hazai bajnokit.  13. 2016/5/6 Gareth Bale térdsérülést szenvedett a Valencia elleni bajnoki rangadó előtt, és kihagyta a meccset.  14. 2016/5/13  Gareth Bale kezdőként lépett pályára a Deportivo La Coruna elleni bajnokin, de a 76. percben ismét le kellett cserélni térdproblémái miatt.  15. 2016/11/22 A Sporting Lisszabon elleni idegenbeli BL-mérkőzésen Bale csak 58 percet tudott a pályán tölteni. A támadó jobb bokája sérült meg, műtétre volt szükség, melyet követően nyolc mérkőzést hagyott ki, és csak 2017 februárjában tért vissza a pályára a Valencia ellen. 16. 2017/4/12 A walesi klasszis a Bayern München elleni BL-párharc első, mün­cheni mérkőzésén szenvedett vád­lisérülést, melynek következtében a Sporting Gijón elleni bajnokit is kihagyta, de nem lépett pályára a bajorok elleni hazai visszavágón sem.  17. 2017/4/23  A sérüléséből frissen felépülő Gareth Bale rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet kihagyása után a Barcelona elleni El Clásicón. A támadónak mindössze 39 percig tartott a mérkőzés (Marco Asensio váltotta). A Real Madrid közleményéből az derült ki, kiújult Bale vádlisérülése, de a bokájával is újra problémák voltak. Ez vezetett oda, hogy később kezdőként nem tudott pályára lépni a Juventus elleni BL-döntőben sem.  „Nem vagyok százszázalékos állapotban” – mondta négy nappal a Juventus elleni, cardiffi finálé előtt Bale, hozzátéve, hogy bokaműtétjét követően még nem épült fel teljesen. Közölte, az edzéseken sokáig nagy fájdalmai voltak, a játékot pedig csak fájdalomcsillapítóval tudta vállalni. 18. 2017/9/26 Gareth Bale fontos gólt szerzett a Borussia Dortmund elleni, idegenbeli BL-mérkőzésen, de a találkozót ezúttal is a kispadon fejezte be. A meccset követő edzésen aztán már nagyon nem érezte jól magát a támadó, a fájdalom kiterjedt az egész lábára, és később kiderült: ismét vádlisérülés áll a háttérben. Ez egyben megakadályozta abban is, hogy pályára lépjen a walesi válogatott világbajnoki selejtezőin, és csapata végül lemaradt a pótselejtezős helyről is. Pincési László
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?