Áder: magyar nyelvterületen már a 16. században kimondták a lelkiismeret szabadságát

Berlin |

<p>Magyar nyelvterületen, magyarul már a 16. században kimondták a lelkiismeret szabadságát, miközben Európa még az egymásnak feszülő tanítások vallási türelmetlenségében égett - mondta Áder János köztársasági elnök kedden a németországi Wittenbergben a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.</p>

Az államfő a mások mellett Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök és Angela Merkel kancellár részvételével rendezett megemlékezés egyedüli külföldi szónokaként elmondott beszédében rámutatott arra, hogy a világon elsőként az Erdélyi Fejedelemségben ismerték el a vallások szabadságát és egyenjogúságát. 

Mint mondta, "alig több mint 50 évvel a wittenbergi fordulat után, 1568-ban, a Torda városában tartott erdélyi országgyűlésen törvénnyé vált, hogy minden embernek, minden közösségnek joga van megválasztania felekezetét, papját és egyházát".

Így Erdélyben és egész Magyarországon természetessé vált, hogy uralkodói vagy tartományi vallás helyett akár egyetlen faluban is két-három gyülekezet temploma állt békében egymás mellett - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?