Évszázados alkalmazkodás védi az AIDS-től a cerkófmajmot

<div>Évszázadokon át való alkalmazkodás eredménye, hogy a zöld cerkófmajmok védettek a majmok immunhiányos betegségének kórokozójával szemben.</div>

A cerkófmajmok gyakran hordozzák magukban a SIV-vírust, a majmok immunhiányos betegségének kórokozóját, a vírus azonban nem fertőzi meg őket. Bécsi kutatók felfedezték, hogy ezeknek a majmoknak és a vírusoknak évszázadok óta összekapcsolódik a sorsa. A cerkófmajmok hosszú idő óta tartó alkalmazkodásuk miatt ellenállóak az immunhiánnyal szemben – közölték a Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmányukban.  Magnus Nordborg és Hannes Svardal, a bécsi Osztrák Tudományos Akadémia Gregor Mendel Molekuláris Növénybiológiai Intézetének (GMI) szakértői vezette nemzetközi kutatócsoport 9 afrikai ország és három karibi sziget 163 zöld cerkófmajmának örökítőanyagát szekvenálták. Ezek az állatok a megkülönböztetett 5-7 alfajon belül genetikailag jóval sokszínűbbek, mint egyes emberpopulációk – mondta Svardal. Az egyes alfajok örökítőanyaga is lényegesen különbözik egymástól.  A cerkófmajom-alfajok családfája szinte egybevág a SIV-vírusok családfájával – fejtette ki a kutató. „A vírusok tehát a majmok számára nem új kórokozók, amelyek az egyes alfajok között elterjedtek, hanem már a közös ősökben is léteztek” – emelte ki. A hosszú közös törzsfejlődésnek köszönhetően a vírusoknak sok idejük volt, hogy alkalmazkodjanak a cerkófmajmokhoz és viszont. A majmok nem tudják megakadályozni a SIV-fertőzést, de sikeresen elkerülik, hogy a vírus tönkretegye az immunrendszerüket – állapították meg a kutatók. A cerkófmajmoknál erős az olyan gének szelekciója, amelyekről az emberek esetében is ismert, hogy képesek bizonyos vírusfajok kontrollálására. Ezek normális esetben nem idéznek elő tüneteket, de AIDS-betegeknél komplikációkat okozhatnak, és halálhoz is vezethetnek – fejtette ki Svardal.  Ezek az új felismerések hasznosak lehetnek a HIV-terápiák kifejlesztésénél.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?