Talamon Alfonz-díjjal jutalmazták a Széchenyi mesekönyvet

Galánta |

<p>Tegnap a XII. Őszi Írófesztivál keretében megrendezett műsoros esten hirdetett győztest a Szlovákiai Magyar Írók Társasága az&nbsp;Arany&nbsp;Opus díj szépirodalmi pályázatra beérkezett művek közül.&nbsp;</p>

A jeligés alkotásokat neves irodalmárokból álló zsűri bírálta el: Grendel Lajos Kossuth-díjas író, Mizser Attila Madách-nívódíjas költő és Szászi Zoltán Talamon-díjas író, költő. Idén először választották szét a vers és a próza kategóriát, azaz két alkotást díjaztak. A legjobb verset a zsűri szerint Baka L. Patrik írta, a legjobb prózai művet pedig Forgács Péter. 

Idén rendhagyó módon az előző év legjobb hazai magyar prózakötetéért járó Talamon Alfonz-díjat is Galántán adták át, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága választmányának döntése alapján ezt az elismerést munkatársunk, Veres István érdemelte ki Széchenyi című, gyerekeknek szóló ismeretterjesztő mesekönyvéért, amely a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás kiadásában megjelenő Pozsonyi mesék sorozat része. Az írófesztiválon köszöntötték az idén 60 éves Farnbauert Gábort is, akinek munkásságát Nagy Csilla magyarországi irodalomtörténész méltatta. A tegnapi nap folyamán a fesztiválon részt vevő hazai magyar írók és költők a Galántai járás iskoláiban tartottak rendhagyó irodalomórákat. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?