Kiberminisztérium

<div>Kinevezték a világon az első minisztert, aki a mesterséges intelligenciáért felel. Mégpedig Dubajban.&nbsp;</div>

Egy újabb jele annak, hogy a világ országai versenyben vannak azért, ki és milyen mértékben tudja érvényesíteni az akaratát a kibertérben. Ha egy Öböl menti monarchiában ilyen döntés születik, biztosak lehetünk abban, hogy más országok is gyorsan követik a példát. A mesterséges intelligenciát beépítik a közigazgatásba, a döntéshozatalba, az oktatásba. A nyugati térségben a helyzet változatos, nem mindenütt ismerték még fel, hogy központi szintről, a miniszterelnökség szintjéről érdemes stimulálni e területet. Az Egyesült Arab Emírségek egyúttal elfogadta a Mesterséges Intelligencia Stratégiát is, amely a 2071-ig szóló nagyobb stratégiai vízió része.  A lengyel miniszterelnök a krakkói kiberbiztonsági konferencián jelentette be, hogy hivatalában felállít egy önálló, kizárólag a kibervédelemre koncentráló osztályt, és további ezer embert toboroznak a lengyel közigazgatás e területére. A németek több mint 12 ezer embert keresnek a CyberCommandba. Nem minden visegrádi ország rendelte a kormányfő alá a kiberbiztonságát, van, ahol minisztériumi ellenőrzés vagy más közvetett felügyelet alatt maradt. A kiberügyek jelentősége évek óta megállíthatatlanul nő. Mindenki a saját bőrén érzi ezt, a napokban egy újabb zsarolóvírus, a BadRabbit kódolja nagyban az adattároló egységeket, de ez is csak egy variánsa a korábbi, Ukrajnából indult fertőzésnek, és még mindig nem a legvészesebb verzió. De mindannyian megélhettük már, milyen érzés fotókat, régi e-maileket, dokumentumot elveszíteni, elfelejtett jelszó vagy vírus miatt. Az sem véletlen, hogy miközben a mesterséges intelligencia dubaji minisztere elfoglalta székét, Németországban arról fogadtak el törvényt, hogy az önvezető autóknak mit kell „tiszteletben tartaniuk“ a jövőben.  Ha tehát az unokák esetleg a tanulmányaikról mesélnek a vasárnapi ebédnél, érdemes meghallgatni őket, mit mondanak az igazi „digitális bennszülöttek“, mit gondolnak ezekről a kérdésekről, hogyan látja mindezt az a felnövekvő generáció, amely néhány évtizeddel többet tölt el nálunk a mesterséges intelligencia kibervilágában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?