„Horthy-szobrot Hodosba, nem, nem, soha!”

Hodos |

<div>A község lakosai tiltakoznak, lakossági fórumot tartottak a Horthy-szobor ügyében.</div>

Szerdán este lakossági fórumot tartottak a dunaszerdahelyi járásbeli községben a tervezett Horthy-szoborról. A jelenlévők egyhangúlag ellenezték a szoborállítást.A helyi református egyházközösség presbitériuma jóváhagyta, hogy a református templom kertjében állítsák fel a magyarországi Horthy Miklós Társaságtól kapott mellszobrot, később a tiltakozások hatására úgy döntöttek, a lelkészi hivatalban helyezik el az alkotást. A lakosokon kívül értelmiségiek és a zsidó hitközségek is tiltakoznak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége pedig elhatárolódott a presbitérium szándékától. „Szobrot olyan személyeknek állítunk, aki valamilyen módon kötődik egy közösséghez, Horthy és Hodos között viszont nincs párhuzam. A szobor léte nemcsak a jelenünket, hanem a jövőnket is befolyásolja” – nyilatkozta lapunknak Szabó Katalin hodosi lakos, a református egyházközösség tagja, a községi hivatal alkalmazottja, a fórum kezdeményezője. Balódi László polgármester közölte, bár az utolsó verzió plébánián helyeznék el az alkotást, de a templomkertbe tervezett talpazat építéséről tájékoztatták a községi hivatalt. A polgármestertől megtudtuk, hogy a szobor már hónapok óta Hodosban van, és az alkotója nem adta a nevét a műhöz. A mintegy nyolcvan jelenlévő – közöttük Horthy-árvák – egyértelműen leszögezték, nem kérnek a szoborból. A felszólalók rámutattak, hogy a szobor felállítását diszkriminációként és negatív propagandaként értékelik, és azt mondták, „meg kell állítani a tiszteletes asszonyt és megakadályozni a szoborállítást”.Kis-Csáji Julianna református lelkész nem ment el a kultúrházba. Az elhangzott vélemények alapján számítani lehet arra, hogy a lakosok vasárnap a helyszínen is tiltakozni fognak Horthy Miklós szobrának leleplezése ellen, Balódi azonban higgadtságra intette a helyieket és felhívta a figyelmet, hogy fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a községben.A mintegy háromórás fórum végén aláírásgyűjtés indult, a lakosok aláírásukkal támogathatták a közégi hivatal által kiadott nyilatkozatot és kijelentették, hogy új lelkészt szeretnének Hodosba. „Megérett az idő arra, hogy olyan lelki vezetőnk legyen, akinek a prédikációját érdemes meghallgatni” – mondták a helyiek. Szabó Katalin közölte, heteken belül befejezik az aláírásgyűjtést és kapcsolatba lépnek a zsinattal. Kis-Csáji Julianna kérdéseink megválaszolása helyett az internetre irányított bennünket. „Minden fent van a közösségi portálon” – közölte a lelkész. A bejegyzések megerősítik, hogy a lelkészi hivatalban kialakított külön teremben helyezik el a „leleplezhetetlennek nyilvánított” szobrot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?