Rusko rács mögött maradhat

Pozsony |

<p>A pozsonyi kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a gyilkosság megrendelésével gyanúsított&nbsp; Pavol Rusko vizsgálati fogságát - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Markíza TV volt igazgatójának ügyvédje, Marek Para.</p>

Az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy Pavol R. megpróbálna kitérni a büntetőeljárás elől, vagy megpróbálná befolyásolni a tanúkat, illetve a többi gyanúsítottat. Az indítványról a bíróságnak legkésőbb szombatig kell döntést hoznia. Több órán át hallgatták ki Tegnap több órán át folyt Rusko kihallgatása az Országos Rendőr-főkapitányság pozsonyi székházában. Hétfőn dél körül tartóztatták le, amiért húsz évvel ezelőtt állítólag megrendelte üzlettársa, Sylvia Volzová meggyilkolását. Erről a többszörös gyilkosságokért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Mikuláš Černák, a besztercebányai alvilág volt főnöke vallott a rendőrségnek. Rusko állítólag Černáknál rendelte meg Volzová megölését húszmillió koronáért, előlegként 500 ezer koronát adott neki. Černákot is kihallgatták Tegnap szigorú biztonsági intézkedések mellett Černákot is kihallgatták a rendőrségen Pozsonyban. Az ügyben Černák korábbi közeli társa, Miloš Kaštan és a pozsonyi alvilág volt vezetője, Róbert „Kýbel” Lališ is gyanúsított. Bár az ügyészség igazolta, hogy a szóban forgó személyek ellen Volzová gyilkosságának megrendelésével kapcsolatban indítottak vizsgálatot, bővebb részleteket nem hajlandó elárulni. Ruskót már hétfőn is kihallgatták. „Egyértelmű választ adott minden kérdésre, a vádakat határozottan elutasítja” – mondta védőügyvédje, Marek Para. Az ügyészség nem akarta elárulni, hogy javasolják-e Rusko vizsgálati fogságát, erről Parának sem voltak információi. A Markíza volt igazgatója hétfőtől van előzetes letartóztatásban, a rendőrségen viszont maximum 48 óráig tarthatják fogva.  Volzová azt hitte, viccel Az eddig kiszivárgott információk szerint Rusko azt akarta Černáktól, hogy Volzovát rabolják el, és mielőtt megölik, kényszerítsék rá, hogy saját részesedését a Markízában írja át Ruskóra. Az előlegként kifizetett 500 ezer koronát Kaštan vette át, amit vallomásában állítólag már elismert. Volzová jelenleg Németországban él, a Sme napilapnak adott interjúban elárulta, hogy a kilencvenes évek végén féltette az életét, ezért ritkán tartózkodott Szlovákiában. „Most már visszaemlékezem, amikor Rusko azzal fenyegetőzött, milyen könnyű valakit kétezer márkáért eltenni láb alól. Azt hittem, csak viccelődik” – mondta Volzová. Černák 2015-ben jelentette be, hogy fokozatosan vallomást tesz minden gyilkosságról, amelyhez köze volt. Az együttműködésért cserébe 25 év után feltételesen szabadlábra helyezhetik. Idén decemberben lesz 20 éve, hogy a gengszter önként jelentkezett a rendőrségen és őrizetbe vették.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?