Egymillió ok a viszályra

Pozsony |

<p>Egymásnak esett az MKP és a Híd a Minority&nbsp;Safepack&nbsp;ügyében &ndash; ez az Európai Unióban indított aláírásgyűjtés a kisebbségi jogok egységes szabályozásáért.&nbsp;</p>

Az MKP azt kifogásolja, hogy a szlovák kormány csatlakozott a kezdeményezést ellenző Romániához. Lapunk információi szerint azonban a Híd elérte, hogy a kormány mégsem támadja meg a kezdeményezést. 

Jövőáprilisigegymillióaláírástkell összegyűjteni, hogy a kisebbségi jogokkal foglalkozzon az Európai Bizottság. A kezdeményezést a bizottság jóváhagyta, ezt a döntést támadta meg a nyáron Románia az Európai Bíróságon, és úgy tűnt, hogy Bukarest oldalán Szlovákia is beszáll a perbe. A szlovák külügyminisztérium valóban kezdeményezte ezt augusztusban, és a bíróság ezt október elején el is fogadta. 

„Az MKP súlyos ellentmondásnak tartja, hogy az a szlovák kormány, amely szerint a nemzeti kisebbségek idehaza »európai standardokat meghaladó« jogokat élveznek, most »foggal-körömmel« próbálja megakadályozni, hogy ezeket a standardokat uniós jogszabályok szintjén fogalmazzák meg – áll az MKP napokban kiadott állásfoglalásában. – Az MKP ugyanilyen ellentmondásnak, egyben mélységesen kiábrándítónak tartja, hogy a szlovákiai magyarok képviseletét is felvállaló kormánypárt az aláírásgyűjtés segítése helyett inkább annak bírósági ellehetetlenítését segíti.” 

Lapunk információi szerint azonban a kormány kihátrál a perből, az erről szóló levelet már ma elküldheti az Európai Bíróságnak. „Az MKP olyan, mint az a kakas, amelyik azt hiszi, hogy a Nap azért kel fel, mert ő kukorékol – mondta lapunknak Bugár Béla. – Az MKP azt hiszi, azért oldódnak a problémák, mert kiabál, de ez nem igaz. A problémák azért oldódnak meg, mert tagjai vagyunk a kormánynak.” A Híd elnöke szerint a problémát az okozta, hogy a külügyminisztérium éppen a nyári kormányválság idején csatlakozott a perhez. A kormány hozzáállásának változását megerősítette a külügyminisztérium lapunk kérdésére adott tegnapi válasza is, amely szerint a külügyminisztérium felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy készítse elő Szlovákia kilépését a Románia által az Európai Bizottság ellen indított eljárásból. 

Az ügyben megszólalt Nagy József, a Híd európai parlamenti képviselője is. Azt írta, a Híd támogatja az aláírásgyűjtést, mivel az segítheti az Európai Parlamentben elindított jogalkotási kezdeményezésüket. Szerinte jövőre az EP előterjeszthet egy jelentést, amely körvonalazhatja a leendő uniós jogminimumot. 

Safepack: kampány vagy jogvédelem?

Az MKP szerint a Híd elhallgatja és támadja az uniós kisebbségi jogok érdekében indított aláírásgyűjtést, a Minority Safepack-kezdeményezést, a Híd szerint viszont az MKP a megyei kampány céljaira használja az akciót. „Szégyen, hogy Szlovákiában egy komoly európai polgári kezdeményezést egy politikai párt lenyúlhat a megyei kampányának a céljaira, az pedig, hogy ebbe a félrevezető kampányba nem kapcsolódunk be, talán természetes” – írta tegnapi Facebook-bejegyzésében Nagy József, a Híd európai parlamenti képviselője. Az aláírásgyűjtés szlovákiai koordinátora ugyanis Berényi József, az MKP megyeelnökjelöltje Nagyszombat megyében. 

Az MKP szerint az aláírásgyűjtésnek semmi köze a megyei kampányhoz. „Az aláírásgyűjtés minden EU-s tagállamban augusztusban vagy szeptemberben indult el. Szlovákiában eddig az MKP és szlovákiai magyar, ruszin, német, cseh civil szervezetek csatlakoztak az aláírásgyűjtéshez – áll a nyilatkozatukban. – A Most-Híd eddig semmi jelét nem adta annak, hogy támogatná ezt a történelmi jelentőségű kezdeményezést.” Nagy állítja, a Híd támogatja a Minority Safepacket. „Ez is csak megerősítheti a saját kezdeményezésünket az Európai Parlamentben a kisebbségi uniós jogminimum elérésére” – nyilatkozta a képviselő. Nagy 2018 tavaszára külön jelentést készít az Európai Parlamentben, amelyben szerepelnek majd a leendő uniós jogok alapelvei.

MKP: a Híd minisztériuma támadta meg a kisebbségvédelmi kezdeményezést "A Most-Híd képviselőinek megnyilatkozásai olyan benyomást szeretnének kelteni, mintha a Minority SafePack bírósági megtámadásáért kizárólag egy, a nyári szabadsági szezon alatt is 'túlbuzgó' külügyminisztériumi alkalmazott lenne felelős, és a Most-Híd párt semmilyen módon nem felelős a történtekért" - áll az MKP friss állásfoglalásában, melyhez csatoltak egy külügyminisztériumi levelet is. Ebből kiderül, hogy Lucia Žitňanská (Híd) vezette Igazságügyi Minisztérium volt az a szervezet, amely ténylegesen végrehajtotta a Minority SafePack bírósági megtámadását a Külügyminisztérium javaslatára. "Nyilvánvaló, hogy ezek után Bugár Bélának érdemes lenne ránézni annak a Lucia Žitňanskának a 'körmére', aki már 2007-ben is megszavazta a hírhedt Beneš-dekrétumokat megerősítő parlamenti határozatot, így támogatva a szlovákiai magyarok kollektív bűnösségének gondolatát" - áll a nyilatkozatban.  [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"291164","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 850px;","title":"Az ominózus levél","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?