Fokhagymából főzött kávét árul egy volt kávézótulajdonos

Aomori |

<p>Fokhagymából készült kávét fejlesztett ki Japánban egy hajdani kávézótulajdonos, aki szerint az új termék ízre olyan, mint a kávé, viszont állapotos nők és a koffeinre érzékenyek is fogyaszthatják.</p>

 A 74 éves Simotai Jokimoto szerint a világon egyedülálló a találmánya. A fokhagymából készülő kávét januárban kezdte árulni Aomori prefektúra két ajándékboltjában, de telefonon is lehet tőle rendelni.

A férfi elmesélte, hogy harminc éve véletlenül fedezte fel a kávészerű italt, amikor egyszer elégette a sült fokhagymás steaket. A megperzselődött fokhagymát összetörte egy kiskanállal, majd forró vízzel öntötte fel. Amikor megkóstolta, meglepte, hogy mennyire hasonlít az íze a kávéra.

Nyugdíjba vonulása után látott hozzá, hogy kifejlessze a terméket. Sok kísérletezés után, öt éve jött rá az optimális módszerre: elektromos kemencében süti meg a fokhagymát, majd amikor kihűlt, összetöri és kicsöpögteti. A szabadalmi jogokat 2015-ben szerezte meg a találmányra.

Bár a különleges kávéfélének pirítottfokhagyma-aromája van, a fogyasztónak mégsem lesz tőle rossz lehelete, mivel a sütés elveszi az erős fokhagymás ízt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?