Rossi a válogatottról: „Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel”

<p>Akár Marco Rossi is lehet Bernd Storck utódja a magyar labdarúgó-válogatottnál. A DAC-ot irányító olasz szakembernek imponálna a felkérés, de egyelőre nem kapott konkrét ajánlatot, s most minden energiájával a szombati, podbrezovái bajnokira koncentrál.</p>

A sikertelen vb-selejtezősorozat után kérdés, maradhat-e a posztján Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Úgy tudjuk, a német szakember napjai meg vannak számlálva a nemzeti csapat élén, a Blikk pedig úgy értesült, lehetséges utódai között Marco Rossi is szerepel.

„Egyelőre nem kaptam hivatalos megkeresést, senkivel nem beszéltem a szövetségtől” – mondta lapunknak Marco Rossi, aki összesen öt évet töltött Magyarországon, és a Honvéddal az elmúlt idényben bajnoki címet nyert. „Ha ilyen összefüggésben merül fel az ember neve, az büszkeséggel tölti el. Ha tényleg felkérnének a posztra, az váratlan, nagyszerű, hihetetlen volna” – tette hozzá Rossi, aki második otthonának tartja Magyarországot.

Az 53 éves szakvezetőnek azonban 2019 nyaráig érvényes szerződése van a DAC-cal, így hangsúlyozta, az MLSZ-nek elsősorban nem vele, hanem a klubbal kellene tárgyalnia. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelne ez a munka, Magyarország az életem része lett. De a DAC edzője vagyok, ezért most mindenek felett a podbrezovái bajnoki meccsre koncentrálok” – jelentette ki Rossi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?